2009. November 11. Szerda 23:00 Archívum - Magyarnemzet Ujkéry Csaba a páholyt választja Nem szerette volna, ha újra jelölik országos igazságszolgáltatási tanácsi (OIT) tagságra, mert mint mondta, már fárasztó volt számára a Kaposvár és Budapest közötti utazgatás, és egyébként is új kihívás elé néz. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnök
2009. November 8. Vasárnap 23:00 Archívum - Magyarnemzet Kínai bevásárlóközpont Kaposvár szívében Átok ül a Kaposvár szívében épülő luxusházon. Az egykori édesipari szakközépiskolát földig lebontó, majd azt korhű stílusban újjáépítő kft. először azzal riogatta a garázsépítési eljárást halogató hatóságot, hogy roma családokat költöztet a városháza mell
2009. November 6. Péntek 23:00 Archívum - Magyarnemzet Nem kell a fonyódiaknak az új komp Nem akar kompot a fonyódi városvédő és a helyi vitorlás egyesület, a két civil szervezet szerint élhetetlenné válna a település, ha beindulna a járat. A környezetvédelmi, közlekedési és turisztikai szempontból is indokoltnak tartott beruházás mellett a he
2009. November 5. Csütörtök 23:00 Archívum - Magyarnemzet Siófok könyvtárat épít Évek óta várt kulturális infrastruktúra-fejlesztési pályázat kiírására Siófok, ám mert bebizonyosodott, a kormány nem tartja fontosnak a közművelődési intézmények számának gyarapítását, a város önkormányzata úgy döntött: maga épít könyvtárat. Az üdülőváro