Ő maga kérte, hogy ne jelöljék újra az egyébként megtisztelő OIT-tagságra, hadd kapjanak szerepet más személyek, új és friss gondolatok is a kilenctagú testületben – indokolta döntését lapunknak Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke. Ujkéry – aki hazai és a nemzetközi konferenciákon és a lapunkban közölt írásaival is rendszeresen kiállt a bírói hivatás elismerése és a szakma etikai normáinak betartása mellett – most úgy döntött: más szervezeti keretben hasznosítja a több évtizedes igazságszolgáltatási tapasztalatait.
– Bírói Páholy megalakítását kezdeményeztem néhány megyei bírósági elnök kollégám egyetértésével, mert úgy látjuk: szükség van egy olyan baráti társaságra, amely kendőzetlenül veti fel és vitatja meg hívatásunk legégetőbb etikai kérdéseit. Ápolja az igazságszolgáltatás megőrzésre érdemes hagyományait, őrzi hivatásrendünk múltbeli értékeit, és jövőbe mutató tanácsokat ad – mondta lapunknak. Hozzáfűzte: már dolgozik a páholy alapszabályán.
– Budapesten nyitja meg irodáját a tizenkét balkáni államot tömörítő bírósági testület. Az iroda megszervezésével engem bíztak meg. Ez egy olyan igazgatási szervezet lesz, amely a kapcsolatot tart a benne részt vevő országok és az Európai Unió között – mondta végezetül lapunknak a Somogy Megyei Bíróság elnöke.
Ujkéry Csaba a páholyt választja
Nem szerette volna, ha újra jelölik országos igazságszolgáltatási tanácsi (OIT) tagságra, mert mint mondta, már fárasztó volt számára a Kaposvár és Budapest közötti utazgatás, és egyébként is új kihívás elé néz. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke most néhány kollégájával együtt az úgynevezett Bírói Páholy megszervezésével foglalkozik, s emellett egy nemzetközi bírói iroda előkészítését végzi.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!