
Haraszti Gyula

A Sziget, a látogatók és a fradikolbász
Ötvenezer látogató naponta, több mint ezer rendezvény, tizenöt szabadtéri és ötven fedett helyszín, mintegy száz civil szervezet, két-háromszáz forintos sör, levitézlett sztárok, bulihangulat és egymilliárdos költségvetés. A Sziget Fesztivál sokak szerint
Bérlő vagy vagyonkezelő a Citadella beépíttetője?
Kilencvennapos határidővel felmondta a Gellért-hegyi Lő-dombon engedély nélkül építkező Citadella 4U Kft. bérleti szerződését a területen tulajdonosi jogokat gyakorló Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) – tudtuk meg Molnár Zoltántól, az igazgatóság
Halkabb Szigetet ígérnek a rendezők
A Sziget Fesztivál hangszigetelt sátrainak bejárata elé az idén zajárnyékoló falakat húztak fel a szervezők, hogy mindenképpen elkerüljék a környék lakóinak panaszbejelentéseit. A rendezők Tarlós István óbudai polgármesterrel, a rendőrség munkatársaival é
Ezer illegális építkezés évente
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal másodfokú hatóságként csaknem ezer engedély nélküli építkezéssel kapcsolatos üggyel foglalkozik évente. Az illegálisan építkezők gyakran a fennmaradási engedély utólagos megadásában bíznak és általában kifizetik az építésr
Zsúfoltak az okmányirodák
Gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe kerülhetnek az önkormányzatok, ha valóra válnak azok a kormányzati tervek, amelyek szerint az útlevelek és a rokkantnyugdíjasok parkolási engedélyének kiadása is az okmányirodák feladata lesz a jövőben. A kerületeknek ju
Erődként áll ellen a Citadella terasz
Citadella Garden néven nemrég megnyitotta engedély nélkül felépített teraszkávézóját a Citadella 4U Kft. A társaság ügyvezetője július 23-án vette át a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) határozatát az eredeti állapot helyreállításáról. Ennek megfele
Veszélyben a budai hőforrások
Szennyeződéseket találtak az ürömi kőfejtő környéken végzett próbafúrás során a felszín alatti vizekben, ezért felgyorsítják a hatvanas években ideszállított gáztisztító massza felszámolását – ígérte meg Kemény Attila, a Környezetvédelmi és Vízügyi
Csapdahelyzetben a tömegközlekedés
Az elmúlt években a fővárosi önkormányzat pénzhiányra hivatkozva sorra szüntette meg és ritkította a BKV járatait. A Magyar Közlekedési Klub szerint a fővárosi önkormányzat az elmúlt nyolc évben reálértéken számolva kevesebb mint a felére csökkentette a B
Tiltakozás a kamionforgalom miatt
A Tinnyei Garancs Falufejlesztő Egyesület és a helyi polgárőrség forgalomkorlátozó tüntetést szervezett tegnap, mert a térségben élők elviselhetetlennek tartják a Zsámbékot Piliscsabával összekötő útszakasz kamionforgalmát.