Szakpszichológus: Magyar Péter nem viselkedhet így + videó
A Tisza Párt alelnöke nem tudja megfelelően kezelni a hamar jött hírnevet és felelősséget, emiatt keveredik lehetetlen helyzetekbe.
A Tisza Párt alelnöke egyre közelebb kerül fiatalkori bálványa, Demszky Gábor köreihez.

Az ellenzéki politikus súlyos bűncselekmények miatt kerülhet bíróság elé.

Idén négynaposra tervezik a Szent István-napok rendezvénysorozatát, aminek fénypontja a Duna mentén öt kilométer hosszan látható tűzijáték lesz.

A Magyar Nemzet stábja bejárta Magyar Péter görbe estéjének helyszíneit.

A hatóságokon a sor, hogy eldöntsék, milyen bűncselekményt követhetett el az EP-mandátuma miatt mentelmi joggal rendelkező politikus, amikor egy belvárosi szórakozóhelyen randalírozott, elvette egy férfi telefonját, amit a Dunába dobott.

Nem először nyújtott anyagi segítséget a baloldalnak.

Garázdaságért, rongálásért, lopásért vagy akár rablásért is felelhet Magyar Péter, amennyiben bebizonyosodik, hogy az említett bűncselekmények megvalósulhattak a botrányos lerészegedése közben.

A lányokat bántalmazták is.

Két hónap alatt kétmillió forint értékben zsákmányolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.