

Pilhál Tamás

Testreszabott tender Kóka volt partnerének?
Minden jel szerint személyre szabott pályázattal lett a gazdasági minisztérium útgazdálkodási igazgatóságának vezetője Kóka János volt üzleti partnere. Ugyanis Horváth László csak úgy nyerhette meg a tendert, hogy a pályázati feltételekben először meghatá
Sérülhet-e a voksolás tisztasága?
A választások tisztaságát is érintheti, hogy a jelenlegi miniszterelnök volt üzletfelének érdekeltsége szállíthatja a szavazólapokat a voksolásra – derül ki azokból az állampolgári bejelentésekből, amelyek az Új Demokrácia Központba érkeztek. Az Ors
Milliárdos szerződés az Állami Nyomdával
Megkötötték tegnap az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Állami Nyomdával a szavazólapok gyártására vonatkozó szerződést, amelynek értéke nettó egymilliárd forint.
Szélnek eresztett ígéretlufik
Az elévülés nem feddhetetlenség
A nyomozó hatóság a Nomentana Kft. esetében nem bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, hanem mert a cselekmény büntethetősége elévült. Ha a Nomentana Kft. cselekménye nem lett volna bűncselekmény, úgy az elévülést sem kellett volna vizsgálni,
Auth Henrik: Kampányolnak a Postabankkal
A Postabank konszolidációjáról szóló, államtitoknak minősülő jelentésből hozott nyilvánosságra újabb oldalakat tegnap a Stop.hu internetes oldal. A portál szerint az iratok azt bizonyítják, hogy Sepsey Tamás volt Kehi-elnök és Stumpf István volt kancellár
Az ügyészség dönt Kóka üzlettársáról
A rendőrség befejezte a nyomozást a Kóka János gazdasági miniszter volt üzleti partnere, Horváth László által vezetett útgazdálkodási és koordinációs igazgatóság állítólagos pazarló gazdálkodásának ügyében – értesült a Magyar Nemzet.
Gyanúkampány: eredménytelen nyomozás
Tudósok négy év megszorításról
Miközben a szombati MSZP-kongresszuson Gyurcsány Ferenc új kutatási központok építéséről és új technológiák befogadásáról vizionált, tudósok arra hívták fel a figyelmet, hogy az MSZP– SZDSZ-kormány 2002 óta egyre kevesebb pénzt fordít például alapku