A gyerekek tervei alapján újul meg a Városliget

Idén 53 egyedi padtervet valósítanak meg a megújuló Városligetben a miLigetünk – Van helyed a Ligetben! című kreatív pályázatra érkezett ötletek közül.

KSZ
2014. 07. 08. 11:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Rengeteg izgalmas tervet kaptunk a környező középiskolák diákjaitól, amelyek alapján már idén 53 pad újul meg és színesedik a felújítandó Városligetben. Szándékunkban áll minél több érintett csoportot elérni és valamilyen formában bevonni a projektbe, hogy a park megújítása során a mindennapi használók igényeit és ötleteit is megismerjük, illetve lehetőség szerint viszontlássuk a zöldebb és modernebb Ligetben” – idézi a Városliget Zrt. közleménye Mozsár Istvánt, a társaság vezérigazgatóját.

A Városliget Zrt. idén áprilisban meghirdetett kiírására összesen 115 pad- és 16 placcpályázat érkezett. A legtöbb padtervet a VII. kerületi Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai adták be, a legtöbb nyertes padpályázat pedig a fasori gimnázium mellett a XIV. kerületi Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola tanulóinak terveiből került ki. A beadott placcpályázatok nagy része a rekreációs és kulturális tematikát fedte le, különféle sportpályák, zenei színpadok és kiállítási terek terveivel. A zsűri által egyhangúlag legjobbnak ítélt terv egy szabadtéri piknikmozi, amelyet Gablini Klára, a XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium diákja tervezett. A győztes tervet benyújtó fiatal részt vehet majd a szakmai munkacsoport munkájában, a terület kialakításának tervezésében.

A liget átfogó fejlesztésének befejezési határideje 2018 tavasza, de az átalakítások, köztük a padok cseréje és felújítása már nyáron elkezdődik. A nyertes diákok így – a tervek szerint – a következő tanév kezdetekor már a saját maguk grafikájával megfestett padokat is viszontláthatják a parkban. A Liget Budapest Projekt keretében meghirdetett pályázaton VI., VII. és XIV. kerületi középiskolás diákok vehettek részt. A kreatív ötletpályázat célja az volt, hogy a Városligetet ismerő és azt rendszeresen használó középiskolások részesei lehessenek a park megújításának. A diákok egyedül vagy néhány fős csapatokban, két témában pályázhattak: az egyikben a Városliget felújítandó padjainak grafikai tervezésére nyílt lehetőség, míg a másik pályázatban a 14-18 éves fiatalok számára megfelelő közösségi teret kellett tervezniük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.