Az egykori Pannónia területén napvilágot látott Szent Márton születésének 1700. évfordulójára Szombathely megyés püspöke meghívta Ferenc pápát Magyarországra.
November 11. a téli évnegyed kezdő napja, a napforduló szempontjából is kitüntetett nap, nem csoda, hogy szokások kötődtek hozzá. Már a rómaiak korában is ünnepelték november 11-ét, megdöbbentő módon ilyenkor ludat öltek – a lúd Mars, a hadisten szent madara volt. A pogány ünnepre való keresztény rárétegződés itt is tetten érhető: az ókorig nyúlik vissza a november 11-éhez kötődő lúdölés, rituális evés – mondta Birinyi József. A legenda szerint az éjszaka leple alatt rajtaütni szándékozó gallokat leplezték le a harcias madarak gágogásukkal, így megmentették Rómát. A köztiszteletben tartott Avis Martisból (Mars isten madara) később Szent Márton madara lett a keresztény naptárban.
Kisfarsang időszakára – ellentétben a farsanggal – nem voltak jellemzők az alakoskodó népszokások, az időjárás és szerelmi jóslások viszont annál inkább. Ha november 11-én esett a hó – régen ezt úgy mondták, Szent Márton fehér lovon érkezik –, akkor enyhe lesz a tél, ha viszont nem esik a hó – Szent Márton barna lovon érkezik –, akkor kemény télre lehet számítani. Úgy tartották, ha ezen a napon „a lúd jégen jár, akkor a karácsony vízben poroszkál”. A ropogósra sült liba szegycsontjából is az időjárást próbálták előre jelezni: ha a hús eltávolítása után a csont fehér, akkor havas télre, ha barna, akkor locspocsra kell számítani.
A legfőbb szokás ezen a napon a lúdevés volt, úgy tartották, hogy aki ezen a napon nem eszik a szárnyas jószágból, az egész évben éhezni fog. A libát levesként, illetve sültként elkészítve, zsemlegombóccal és párolt káposztával fogyasztották. A jó zsíros étek megkívánta a Márton-napkor már fogyasztható, kóstolható újbort is.
Márton napjához is kapcsolódnak párválasztásra vonatkozó szokások. Az eladósorban lévő lányok ilyenkor barkát, faágat szedtek, azt dunsztos üvegbe, vízbe rakták, ha kizöldült, kihajtott Katalin-napra, akkor még abban az évben férjhez mennek – tartották.
