Magának befellegzett?

A reformkorban ismerték fel, s máig nincs megfelelően udvarias, megszólításra alkalmas személyes névmásunk.

Harmincegy évvel ezelőtt némi vita kerekedett a Magyar Nemzet hasábjain a maga és az ön névmások körül, valaki az egyiket tartotta helyénvalóbbnak és udvariasabbnak, más a másikat. A saját megközelítéséből mindkét félnek igaza volt. A probléma például az 1985-ös kiadású Nyelvművelő kézikönyvben olvasható, miszerint már a reformkorban fölismerték nyelvünk egy égető hiányosságát, vagyis azt, hogy nincs olyan megszólításra szolgáló személyes névmásunk, amely az udvariasság annyi feltételének felelne meg, mint az angol you, a német Sie, a francia vous. A 20. század elején, ha lehet, még a mainál is zűrösebb volt a helyzet, ugyanis a maga és az ön mellett még a kegyed és a kend is színesítette az elbizonytalanodás palettáját.

Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a szerb nevek írásmódjáról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, és bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”. Ajánljuk korábbi írásainkat.

Az 1982-es vitasorozatban valaki a tegeződésben látta a megoldást, mondván, eredetileg az volt jellemző a nyelvünkre. És valóban, ennek egyik emléke az Istent tegezve megszólításunk; a nem tegezés nyelvi formái a 16. században kezdtek kialakulni. A kronológiai érv másoknál is felbukkant. Egy 1699-ből származó levélből tudható, hogy a maga akkoriban a kegyelmeddel együtt, tehát nem magában fordult elő. Hasonló az ön esete, mivel az önként, önmaga előtagjából önállósult. A szó először a helyesírás szavunkat is megalkotó nyelvészünknél, Révai Miklósnál szerepelt, majd Széchenyi István kezdte a Stádiumban – jobb híján – propagálni.

A legnagyobb magyar szándéka mára különös irányt vett, mert amíg a magán felülkerekedett az ön, az ön új riválisa a terjedő tegeződés lett. A televízió nyelvére jellemző, hogy amíg a csak közvetve jelen lévő nézőt önözve szólítják meg, a beszélgetőpartnert legtöbbször tegezve. A tegeződés gördülékenyebbé teszi a munkahelyi kommunikációt, valamint bizonyos termékek esetében a célközönséghez szóló reklámszöveg is így szólal meg, noha ennek oka is inkább szubkulturális, mintsem bizalmaskodó.

A maga és az ön időben alakuló megítélése oda vezetett, hogy mindig csak az adott szituációban dönthető el – a beszédpartnerünk nyelvi ízlését, érzelmeit figyelembe véve –, hogy melyik a megfelelő. Ezt a strapát igyekszik megspórolni a tegeződés és az ön. Ám az írott nyelvben nem könnyítettük meg az életünket, mert az Ön, a nagybetűs változat is igen terjedőben van. A fokozott tiszteletet szolgáló forma a reklámszövegeken túl magánlevelezésünket is jellemzi. De nem álltunk meg itt, hanem divat lett az összes ragozott személyes névmást nagybetűvel írni: Téged, Neked, Veled stb. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a helyesírási szabályzatban csak a megszólítottra vonatkozó formák szerepelnek nagybetűvel, harmadik személyről nincs szó, illetve a szöveg belsejében inkább a kisbetűs változatot javasolja.

Vagyis oda jutottunk, hogy a személyes névmások minduntalan nagybetűs alkalmazásával  a fokozott tiszteletet fölapróztuk csupán tiszteletre, a kisbetűs változatot pedig már egyenesen tiszteletlennek érezzük, attól tartunk, hogy nemcsak a maga, hanem az ön vagy akár a te is udvariatlan. Nos, úgy tűnik, a probléma nem vész el, csak átalakul.