– Önt a kortárs film rosszfiújaként tartja számon a szakma és a közvélemény. Mit szól ehhez a címkéhez?– Nem tartom magam sem rossznak, sem fiúnak. Nem is tudom, az amerikaiak például provokatőrnek neveznek, a franciák pedig elsődlegesen akkor tartanak megosztónak, amikor a szexualitás ábrázolásáról esik szó, ami az elmúlt hatvan évben mindig kényesebb terület volt minden más ábrázolásánál. Ezért nagyobb visszhangot is vált ki, ha az ember egy történet középpontjába a nemiséget helyezi.– Honnan jött, hogy mindig a filmes konvenciók határát feszegesse, keresse, hogy meddig mehet el a képi ábrázolásban?– Örömömet lelem abban, ha provokálok, egyszerűen szórakoztat. A Szerelem esetében szenvedélyt akartam ábrázolni, és arra törekedtem, hogy az eredmény ne legyen mesterkélt, álságos. Szerintem emiatt nem feszegeti a határokat, és nem is akartam a színészeket ebbe az irányba tolni. Ebben a közegben az emberek hétköznapjainak része a meztelenség, amivel rengeteg filmben találkozunk, én ráadásul mindezt érzelmi kiteljesülés formájában ábrázolom. Szélsőséges helyzeteket ugyan megmutatok, de minden természetes marad. A Szerelem alapötlete még a Visszafordíthatatlan idején fogalmazódott meg bennem. Akkor gondoltam arra, hogy leplezetlen szexualitás legyen a két főszereplő között, amire az akkor az életben egy párt alkotó Vincent Cassel és Monica Bellucci előbb igent mondott, majd visszakozott, mondván, a nemi életük nem tartozik ilyen formában a külvilágra. Egyébként a nemiség ábrázolásával kapcsolatban már korábban is elmondtam, hogy számomra nincs határvonal a művészet és a pornográfia között, és bármilyen alapanyagból lehet művészetet létrehozni. Utóbbira példának hozhatnám az önök sikerfilmjét, a Saul fiát is, ahol az alaptörténet szörnyűsége művészetté válik a filmnyelvnek köszönhetően, ahogy Nemes Jeles játszik vele.– Mit gondol, maradtak még tabuk a filmben?– Vannak témák, amik érinthetetlenek filmen, mások pedig még nem kerültek feldolgozásra.– Nehezíti filmjei elkészültét, hogy mind messzebbre merészkedik? Egyáltalán, mit szólnak a producerek, amikor pénzt kér egy-egy újabb történetéhez?– Természetesen nem könnyű, főleg az utolsó három filmem esetében nem volt az. Előre sosem lehet megmondani, hogy melyik film lesz anyagilag sikeres, a producerek pedig minél inkább biztosak akarnak abban lenni, hogy visszakapják a befektetett pénzüket. Ezért is vannak nehéz helyzetben, ha olyan filmtervről esik szó, amihez hasonlót korábban nem láttak még, így nincs összehasonlítási vagy viszonyítási alapjuk. Akarták tehát jó előre tudni, hogy a filmem mennyibe kerülhet, mennyi benne a drámai elem, és mennyire lesz kendőzetlen.– Az utolsó vágás joga, tehát a film végső változatának meghatározása mindig önnél van?– Igen, Franciaországban a rendezőé az utolsó vágás joga. A Szerelem több partner koprodukciójában valósult meg, de minden fél elfogadta, hogy az enyém a végső szó, és nem történt rám nyomásgyakorlás.– A vizuális provokációt meglehetősen csúcsra járatta az utolsó három filmjében, mi lehetne a következő témája?– Jelenleg még nagyon benne vagyok a Szerelemben, a miskolci Cinefest után is fesztiválokra kísérem el a filmet. Utána ki kell kicsit tisztítanom az agyamat, mert most érzelmileg nagyon telített vagyok. De valami egészen mást akarok majd csinálni, talán egy dokumentumfilmet.– A Szerelem 3D-ben készült, és a technikával kapcsolatban azt mondta, a használatával reálisabb, intimebb lett a filmje. Ez volt az első alkalom, hogy 3D-t alkalmazott, tervez még egyszer ehhez a technikához nyúlni?– Mivel szemüvegben kell nézni a filmet, a természetesség ilyen értelemben persze csorbát szenved, és megvan a furcsasága, mivel amúgy nem szemüveggel nézzük a filmeket. De a valós látvány reprodukálására mégis képes a technika. A filmemben pedig az a néző érzése, mintha együtt lenne a vásznon látható párral. Ami a következő terveimet illeti, könnyen megeshet, hogy egyszer még visszatérek a 3D-hez.
Gaspar Noé szórakozásból provokál
A Cinefesten itt volt még egy nagy név Claudia Cardinale mellett: Gaspar Noe. Szerelem című mozijáról kérdeztük.
2015. 09. 23. 7:45
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!