Szomorú tény, hogy az a Robert De Niro, akiről azt hihettük, hogy évtizedekre bérelt helyet kapott a kortárs férfiszínészek top ötjében, sajnos jelenleg a B filmek mocsarában fuldokol. David O. Russell pesztrálásának köszönhetően – akivel a Napos oldalon és az Amerikai botrányon dolgozott együtt – azonban még fel-felbukkanva egy-egy nagyobb falatért a fakulóban lévő dicső múlt oxigéndús levegőjéből.A veterán legenda ezúttal egy nyugdíjas özvegyet alakít, aki hetvenévesen unalmában elszegődik egy női ruhákat árusító webshop gyakornokának. Főnöke kezdeti ellenszenvén felülkerekedve a cég hasznos alkalmazottjává válik, szorgosan taposva a ranglétra addig járatlan fokait. Ezen premissza a fent említett David O. Russell vagy a korábbi munkaadó Martin Scorsese keze alatt felejthetetlen posztmodern gengszter karrier históriává formálódhatott volna. De De Niro ezúttal a geronto-romantikus komédiák királynőjét – a Minden végzet nehéz, Egyszerűen bonyolult című műveket elkövető –, Nancy Meyerst kapta maga mellé direktor gyanánt.Mi sem dicséri jobban a színművész óriási zsenijét, hogy még ebben a hihetetlen abszurd cselekményben is kiválóan helytáll. Rendkívül szerethető Ben szerepében, aki akár egy szuperhős, irigylésre méltó higgadtsággal és példátlan önzetlenséggel, pusztán hobbiból siet a rászoruló munkatársak segítségére. Kortól függetlenül tudunk azonosulni a kedves öregúrral vagy éppen szorítani érte. Ehhez az igyekezethez remekül asszisztál felettese, Anne Hathaway is, aki mindig jókor veti be szomorú kutyus tekintetét: hol elkenődik, hol kétségbe esik, de mindig jól hozza helyzetbe karakterét. Még úgy is, hogy Meyers kicsit elbánt vele, amikor a befejezést összecsapta, ami hagy egy kevés leülepedett zaccot a stáblista feketéjében.Szembeötlő, hogy a rendező-forgatókönyvíró igyekszik megkímélni a nézőt a legapróbb érzelmi megrázkódtatásoktól is, rózsaszín felhővé tragédiamentesítve teremtményének világát. Mindezt szerencsére kompenzálja az alkotás néhol meglepően merész, üdítően bizarr humora, amelyhez a csúcsformában lévő sztárok közti kitűnő kémia mellett a szövegkönyv is nagyban hozzájárul.A kezdő tehát egy meghatóan kedves történet barátságról, szerelemről, karrierről, ami nem hagyja renyhén a rekeszizmokat sem, alkalmanként, ha vállaltan is hajlamos a közhelyességre, de szigorúan az életszerűség szolgálatába állítva azt. Mindent összevetve még így sem egy ősrobbanás a film a De Niro-életműben, de egyértelműen a közelmúlt erősebb próbálkozásai közé kívánkozik.(A kezdő. Színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 121 perc, 2015, Rendező: Nancy Meyers, forgalmazó: InterCom)
Nem lehet elég későn kezdeni
Nancy Meyers szerethető dolgozatot kerekített De Niróék jutalomjátéka köré.
2015. 09. 25. 17:49
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!