A Warcraft-filmben az orkok a menekültek

Kijött a népszerű számítógépes játék alapján készült Warcraft: A kezdetek első előzetese.

Grund
2015. 11. 08. 8:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elég régóta, teljes titokban készült a Warcraft-film, a bemutatójának felvezetője azonban annál hangosabbra és nyílt sisakosra sikeredett. Ráadásul telitalálat, hiszen mikor máskor volna érdemes bedobni a szélesebb közönségnek is egy olyan filmet, amelyben orkok kényszerülnek elvándorolni hazájukból, s az emberektől akarnak új területet foglalni maguknak, mint a menekültválság kellős közepén. A Warcraft – A kezdtetek egyébként 2016. május 26-án kerül a magyar mozikba, rendezője Duncan Jones.

Az előzetesből elég sok minden kiderül, az orkokat népük túlélése, az embereket otthonuk megőrzése hajtja, ráadásul még az emberi társadalom orkokhoz való viszonyulása is szépen áttetszik az alig több mint kétperces traileren: van, aki szövetkezne velük, és van, aki fenevadaknak tartja őket.

Nyilván ebből adódik majd némi konfliktus, de ahhoz azért az orkoknak is lesz egy-két szava.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.