Elhunyt Bíró Miklós operatőr

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 évesen érte a halál.

MTI
2015. 11. 19. 20:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bíró Miklós Budapesten született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1965-ben végezte el, az intézményben később maga is oktatott. 1961-ben került a Magyar Televízióhoz, ahol 1998-ig dolgozott operatőrként, majd főoperatőrként. A Magyar Operatőrök Társaságának tiszteletbeli tagja, 2007-től a Magyar Televízió örökös tagja volt.

Első, még fekete-fehér játékfilmje az 1967-ben Heltai Jenő műve alapján készült, Jaguár című vígjáték volt. Bíró Miklós ezután Kovács András filmrendezővel dolgozott együtt az 1969-ben forgatott Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmen. Következő munkája Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Csárdáskirálynő Szinetár Miklós által rendezett, német–osztrák koprodukcióban készült feldolgozása volt, majd Az erőd című filmadaptáció Hernádi Gyula regényéből. Nevéhez fűződik az első magyar lézerfilm fényképezése 1983-ban.

Bíró Miklós 1983-ban újra Kovács Andrással dolgozott együtt a Szeretők című szerelmi drámában, a következő évben A vörös grófnőt fényképezte. Makk Károllyal készítette 1990-ben az első igazán szabad 1956-os témájú játékfilmet, a Magyar rekviemet. Állandó munkatársa volt Esztergályos Károlynak, akivel több televíziós játékfilmen dolgozott együtt, 2006-ban mozifilmet készítettek Férfiakt címmel.

Munkáját több kitüntetéssel ismerték el: 1973-ban Balázs Béla-díjat, 1982-ben érdemes, 1990-ben kiváló művész címet kapott, 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Bíró Miklóst a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.