Miki egér elődje, Oswald, a szerencsés nyúl a jelek szerint újra ráérzett a karácsonyi hangulatra, s akárcsak múlt évben, idén is intézkedett arról, hogy előkerítsék egy elveszettnek hitt rajzfilmjét. A csintalan, dacos természetű nyuszi azt is bebizonyította, hogy a csoda nem jár egyedül: ez a Disney-rövidfilm is a karácsonyi tematikát érinti.
Mint arról a távirati iroda beszámolt, nemrégiben egy kutató a Brit Filmintézet (BFI) Nemzeti Archívumának netes katalógusában fedezett fel egy eltűntnek hitt, 1928-as Disney-filmet. A Sleigh Bells (Száncsengő) című rajzfilm hatperces mese Oswald főszereplésével. A BFI decemberi ünnepi programja keretében tűzi műsorra más, az 1930-as évektől napjainkig készült rövid Disney-animációkkal együtt. A film restaurálásában a Walt Disney Animációs Stúdió is részt vett.
Tavaly decemberben a norvég Nemzeti Könyvtár raktárából került elő leltározás során egy 1927-es karácsonyi Oswald-mesefilm, az Empty Socks (Üres zoknik) egy kópiája – írta meg annak idején a The Hollywood Reporter. Az Üres zoknik eredetileg öt és fél perc hosszú volt, a norvég könyvtárból ötpercnyi anyag került elő, ami négy és fél perccel több, mint ami eredetileg megmaradt a filmből. Azt a harminc másodpercet a New York-i Modern Művészetek Múzeumában őrzik. A fellelt kópiát a Norvég Nemzeti Könyvtár digitalizálta, a másolati példányt pedig eljuttatta a Disney stúdiónak.
Oswald, a szerencsés nyúl alakját 1927-ben találta ki Walt Disney. „Minden egy egérrel kezdődött” – szólt a hitvallása a világ legnevesebb rajzfilmesének, ám Oswald arcvonásait is elnézve állíthatjuk: Miki egér a nyúlon túl volt.
Két rajzfilmhős, egy eset:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!