Kiderült, ki a felelős Han Solo lábtöréséért

A karaktert alakító Harrison Ford lábát törte Az ébredő Erő forgatásán, két cég vállalta a felelősséget.

MNO
2016. 07. 27. 5:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Disney alvállalata, a Foodles Production az angliai Milton Keynes városi bírósága előtt ismerte el bűnösségét az ellene felhozott négy vádpontból kettőben, a másik két vádat visszavonták. Az ítéletet várhatóan augusztus 22-én hozza meg Aylesbury város bírósága.

A Han Solót alakító 74 éves színészt a Pinewood stúdió területén, az Ezeréves Sólyom díszletei között ütötte meg egy hidraulikus fémajtó 2014 júniusában. A díszlet közelében egyébként magyarok is dolgoztak: Kovács Géza kaszkadőr tavaly decemberben így nyilatkozott az MNO-nak: „Beleülhettem és szagolgathattam Han Solo pilótaülését, mert a Falcon pilótafülkéjét a mi pihenősátrunk mellett szerelték össze.” Ugyancsak a Pinewoodban dolgozott Szakonyi Mátyás greensman is, aki májusban adott interjút az MNO-nak.

Andrew Marshall ügyész a bíróságon elmondta, hogy Ford forgatás közben átment az ajtó alatt, majd mielőtt visszafordult volna, hogy újra áthaladjon alatta, megnyomott egy gombot. Úgy vélte, a szerkezet nincs élesítve, és az ajtó nem fog lecsukódni. A szerkezetet azonban távolról működtette valaki, és amikor Ford áthalad alatta, lecsukódás közben eltalálta a medencéjénél és a padlóhoz szegezte. Marshall szerint a színész életveszélyben volt.

„Azért nem ölt meg senkit az ajtó, mert működésbe hozták a vészleállítót„

– tette hozzá Marshall. A vádat emelő brit egészségügyi hatóság szerint Ford súlyosan megsérült, amikor „a gyorsan záródó fémkeretes ajtó a talajhoz szögezte”. Szóvivőjük szerint az ajtó olyan erővel csapódott le, mint „egy kisebb autó”. „A baleset megelőzhető lett volna” – mondta a szóvivő.

###HIRDETES2###

A Foodles Production elismerte, hogy nem gondoskodott megfelelően a színészek és a stáb többi dolgozójának biztonságáról.

Hivatalos lett, hogy Alden Ehrenreich kapta a szerepet. Sőt, július 24-én a New York Daily Post exkluzív információként hozta, hogy a színésszel trilógiára kötöttek szerződést, így akár három filmben is láthatjuk Han Solóként a Harrison Fordra nem nagyon hasonlító fiatalembert.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.