Filmsorozat készült a Stasi balatoni ügynökeiről

A Magyarországon forgatott Honigfrauen című sorozatot jövő évben mutatja be a ZDF.

MTI
2016. 10. 31. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két fiatal főszereplőt Sonja Gerhardt és Cornelia Gröschel alakítja, mindketten tizenéves koruk óta filmeznek, az anyát megformáló Anja Kling pedig évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb német filmszínésznő. A magyar szállodaigazgatót, Tamást egy horvát származású színész, Stipe Erceg alakítja, aki 2011-ben Liam Neeson mellett szerepelt a Berlinben játszódó, Ismeretlen férfi című produkcióban.

A magyar színészek közül mások mellett Gryllus Dorka, Csőre Gábor és Kapácsy Miklós szerepel a német filmsorozatban. Mindezen felül több száz magyar statiszta is közreműködött az elkészítésben.

Ben Verbong, a sorozat holland származású rendezője elárulta: a film címe finoman arra utal, hogy az egykori NDK-s lányok mennyire „tapadtak” a nyugatnémet vagy akár magyar férfiakra, annak reményében, hogy házasságot kötve otthagyhatják Kelet-Németországot. Mint azt felidézte, számára sem ismeretlen Magyarország, ugyanis már a rendszerváltás előtt és az azt követő években is járt itt – végül meg nem valósult – filmprojektek tervezése miatt, így elég jól össze tudja hasonlítani az egykori és mai magyar viszonyokat. Az pedig szintén személyes tapasztalata, hogy hollandiai házuk szomszédjában egy 1956-ban kimenekült magyar család lakott, amelynek tagjaival nagyon jó viszonyban voltak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.