Lángoló kapzsiság a Mexikói-öbölben

Leszedi a keresztvizet a BP-ről a 2010-es fúrótorony-katasztrófát feldolgozó Mélytengeri pokol.

Balogh Roland
2016. 10. 06. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BP épp ezért ment neki a filmnek, mondván, a Peter Berg rendezte mozi egyoldalúan akarja csak a brit vállalatra kenni a balesetet. A cég azzal védekezik, eddig 55 milliárd dollárt fizetett kárpótlásként, illetve a természeti károk enyhítéséért. Ez lehet, hogy így van, de ettől még sosem derül ki, pontosan ki is felel a balesetért, mert a való életben is mindenki a másikra próbálja kenni a felelősséget. Ha valamit, akkor talán ezt a kérdést komolyabban is ki lehetett volna bogozni. Így azonban a mozi tényleg nem feltétlenül több, mint egy olyan katasztrófafilm, amely emléket állít a tizenegy elhunyt munkásnak. Arra ugyanakkor jó, hogy ismét némi reflektorfényt irányít az ügyre.

Magyar szál.

A Deepwater Horizon katasztrófájának magyar szála is van. A balesetet követően kiderült ugyanis, hogy az egyébként mobil, a tengeren mozgatható olajfúró platform egy évig, 2009 augusztusáig a magyarországi bejegyzésű, alkalmazott nélkül működő Triton Hungary Vagyonkezelő Kft. tulajdonában volt, amely a fellelhető cégadatok szerint ma is az olajfúrót üzemeltető Transocean leányvállalata. A mintegy 2700 lakosú Pest megyei Újlengyel településre korábban több Triton-céget is bejegyeztek, jelenleg négy Triton-leány működik magyarországi székhellyel. A 2008-as adatok szerint a Triton Hungary 492 millió dollár bevételt termelt, amelyből 474 milliót csak a fúrótornyok bérbeadásából szedett össze – írta egykor a HVG.

A cég ennek mindössze fél százalékát, 743 millió forintot utalt át a magyar adóhatóságoknak, miközben 479 millió dollárt átszámláztak a testvércégeknek, s ezt levonták az adóalapból. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.