Kormányzati tisztviselő, aki éppen az energetikai mérnökök kék kezeslábasában tart rendkívüli sajtótájékoztatót. Ez a kép elegendő ahhoz, hogy minden japánban megfagyjon a vér. A jelenetnek – és nem a jól bevált szörnynek – köszönhető, hogy sok év óta először elérték a készítők, hogy egy Godzilla-film újra félelmetes legyen minden japán néző számára, és ne csak nevetni menjenek be a moziba. A filmbeli sajtótájékoztató ugyanis szinte pontos mása az öt évvel ezelőtti bejelentéseknek, amelyeket japánok milliói követtek rettegve a képernyőre tapadva. Az akkori, 2011. március 11-i hármas katasztrófa során először földrengés, majd szökőár, végül a fukusimai atomerőműben történt nukleáris baleset sújtotta a szigetországot. Összesen húszezer ember halt meg, a katasztrófa súlyosságáért sokan a régi, bebetonozott hatalmi struktúrák fogságában vergődő, inkompetens kormányt hibáztatták.
A Godzilla feltámad címen forgalmazott film nem az eddigi 28 rész folytatása, hanem újrakezdi a történetet. Így a japán hatóságok – a korábbi filmes példákkal ellentétben – nem is számítanak a dinoszauruszszerű szörny megjelenésére, és nincs Godzilla-ügyi minisztérium sem, mely az elmúlt 62 év fiktív pusztításait figyelembe véve indokolt lenne. Ehelyett a tengerből kiemelkedő rém teljesen megdöbbenti a hatóságokat, és szinte megbénítja a kormányt. Egy fiatal, a régi kötöttségektől mentes miniszterhelyettesre van szükség ahhoz, hogy a szigetország lakói eredményesen tudjanak megküzdeni az atomenergia által táplált Godzillával.
A régi sorozat rajongóinak megelégedésére szolgálhat, hogy a kaidzsu (a szörny japán megfelelője és e filmek műfaji megjelölése egyben) épp ugyanolyan valószínűtlen, mint a japán filmekben mindig. Persze már a japán gumiszörny sem igazi gumiból készül, hanem számítógépes animációval állították elő, ám kinézetében semmivel sem lett ettől „realisztikusabb”. Ezzel a japán alkotók tudatosan eltérnek az amerikai feldolgozások szerintük lelketlenül látványos képi világától. Vagy csak nem akarták elidegeníteni azon nézőket, akik azért szeretik Godzillát nézni a vásznon, mert az „annyira rossz, hogy már jó”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!