Godzilla dönti meg a japán kormányt?

Az új japán Godzilla-filmben a legszörnyűbb fenyegetés maga a kormány.

Kormányzati tisztviselő, aki éppen az energetikai mérnökök kék kezeslábasában tart rendkívüli sajtótájékoztatót. Ez a kép elegendő ahhoz, hogy minden japánban megfagyjon a vér. A jelenetnek – és nem a jól bevált szörnynek – köszönhető, hogy sok év óta először elérték a készítők, hogy egy Godzilla-film újra félelmetes legyen minden japán néző számára, és ne csak nevetni menjenek be a moziba. A filmbeli sajtótájékoztató ugyanis szinte pontos mása az öt évvel ezelőtti bejelentéseknek, amelyeket japánok milliói követtek rettegve a képernyőre tapadva. Az akkori, 2011. március 11-i hármas katasztrófa során először földrengés, majd szökőár, végül a fukusimai atomerőműben történt nukleáris baleset sújtotta a szigetországot. Összesen húszezer ember halt meg, a katasztrófa súlyosságáért sokan a régi, bebetonozott hatalmi struktúrák fogságában vergődő, inkompetens kormányt hibáztatták.

A Godzilla feltámad címen forgalmazott film nem az eddigi 28 rész folytatása, hanem újrakezdi a történetet. Így a japán hatóságok – a korábbi filmes példákkal ellentétben – nem is számítanak a dinoszauruszszerű szörny megjelenésére, és nincs Godzilla-ügyi minisztérium sem, mely az elmúlt 62 év fiktív pusztításait figyelembe véve indokolt lenne. Ehelyett a tengerből kiemelkedő rém teljesen megdöbbenti a hatóságokat, és szinte megbénítja a kormányt. Egy fiatal, a régi kötöttségektől mentes miniszterhelyettesre van szükség ahhoz, hogy a szigetország lakói eredményesen tudjanak megküzdeni az atomenergia által táplált Godzillával.

A régi sorozat rajongóinak megelégedésére szolgálhat, hogy a kaidzsu (a szörny japán megfelelője és e filmek műfaji megjelölése egyben) épp ugyanolyan valószínűtlen, mint a japán filmekben mindig. Persze már a japán gumiszörny sem igazi gumiból készül, hanem számítógépes animációval állították elő, ám kinézetében semmivel sem lett ettől „realisztikusabb”. Ezzel a japán alkotók tudatosan eltérnek az amerikai feldolgozások szerintük lelketlenül látványos képi világától. Vagy csak nem akarták elidegeníteni azon nézőket, akik azért szeretik Godzillát nézni a vásznon, mert az „annyira rossz, hogy már jó”.

A film szinte minden jelenete hemzseg a politikai áthallásoktól. Az öreg politikusok leginkább semmit sem szeretnének tenni. Aztán a XX. század második felében szándékosan impotens állapotban tartott hadsereg végre magára talál, és végül legyőzik a szörnyet. Az amerikaiak nagyon szeretnének atombombát dobni rá, és ebbe a kormány bele is menne, de a tettre kész fiatal japánok, elutasítva a nukleáris fegyver minden formáját, megoldják a dolgot máshogy. Az átlagemberek ezalatt sikítva rohangálnak az utcákon, miközben azon tépelődnek, hogy a munkájukat végezzék el, vagy a családjukat mentsék. Kérdés, hogy ezek a metaforák átszüremlenek-e a külföldi nézők tudatába is, vagy érdekli-e őket egyáltalán. Valószínűleg nem nagyon. De ez már a kezdet kezdetén is így volt.

Japán amerikai megszállása hivatalosan 1952-ben ért véget. Addig a lakosság Amerika-ellenes indulatainak féken tartásáért cenzúrázták a médiát, így az atombomba pusztítására akár csak emlékeztető hírek, fikciós művek igen korlátozottan láthattak napvilágot. De ettől még senki sem felejtette el az előző évtized borzalmait. Amint az amerikaiak kivonultak az államigazgatásból, a cenzúrát eltörölték, és – a hidegháborús félelmeket meglovagoló nyugati trendekhez igazodva – ömleni kezdtek az atomkatasztrófával foglalkozó filmek, regények. Ennek a korszellemnek volt a terméke az első Godzilla- (Godzsira-)film is. A bemutató előtt néhány hónappal újabb incidens tette a filmet aktuálisabbá – és a forgatókönyvet is módosította. A Szerencsés Sárkány–5 nevű halászhajó huszonhárom fős legénysége véletlenül túl közel hajózott a Castel Bravo kódnevű termonukleárisbomba-teszt helyszínéhez, a Bikini-atollhoz. Akut sugárfertőzést szenvedett minden matróz, arcukat a sugárzás okozta égés sebei éktelenítették. A fotók mindenkiben a kilenc évvel azelőtti emlékképeket idézték fel a hirosimai és nagaszaki atombombák áldozatairól. Az incidens hatására került a filmbe, hogy Godzillát a tenger alatti atomrobbantások zavarták fel évmilliók óta tartó álmából, és ezért gondolta úgy, hogy bosszút áll az emberiségen.

Japánban tehát az 1954-es első filmnek erős atombombakísérlet-ellenes áthallásai voltak, az újságok „a hidrogénbombából született modern horrorként” jellemezték – írja a The New Yorker. Az Amerikában bemutatott verzióból azonban kivágtak minden képkockát, amelyek akár az utalás szintjén is elítélték a nukleáris fegyverkezést. Ezek még jócskán a Joseph McCarthy szenátor vezette kommunista- és pacifistaellenes boszorkányüldözés évei voltak. Így az amerikaiak által látott film forgatókönyve csak nyomokban hasonlított az eredetire. Bár a nukleáris fenyegetés réme benne maradt, a fenyegetést már egyedül a gonosz támadó jelentette, nem az ellene történő védekezés. A kritikusok viszont örökre elkönyvelték a Godzillát infantilis butaságként. Egyikük ráragasztotta a sokak által átvett „lélegzetelállító idiotizmus” jelzőt, ami az ötvenes években még vállalható speciális effektek hatásosságára utal – az intellektuális tartalom mellett.

Az első rész pénzügyi sikerei után megszületett Japán aranytojást tojó szörnye, és futószalagon követték egymást az epizódok. A politikai tartalom gyorsan átadta helyét a valóban primitív történetszálaknak. Újabb és újabb hatalmas szörnyeket vetettek be, amelyek néhol védelmezték Tokiót Godzillától, olykor viszont pont fordítva: Godzilla védte meg – valamilyen furcsa megfontolásból – az emberiséget tőlük. A sorozat lassan önmaga paródiájává vált, ami nyomon követhető az epizódok címein: King Kong Godzilla ellen; Ghidorah, a háromfejű szörny; Godzilla gyermeke; Godzilla a Mechagodzilla ellen; Az asztroszörny támadása; Godzilla Űrgodzilla ellen; és így tovább. A legutolsó, 2004-es kiadás a Godzilla: a végső háború címet viselte, de ezt valószínűleg a készítők sem gondolták komolyan.

A filmek kihagyhatatlan eleme maradt a romba dőlő Tokió és a sikítva menekülő tömegek. Bár az efféle képsorok manapság minden szuperhős- és katasztrófafilm elmaradhatatlan toposzai, az amerikai vagy a világháború után született európai nézők többségének sosem volt alkalma élőben megtapasztalni egy város pusztulását. De az atombomba rombolását nemzeti öntudatuk részeként őrző japánoknak az otthonuk megsemmisülése nagyon is élő emlék. Az országban naponta átlagosan három, emberek által is érzékelhető földrengés történik. Azokra a rengésekre, amelyek nálunk sajtószenzációt keltenek, ott fel sem kapják a fejüket. Ezek mellett azonban történelmi léptékben igen gyakran történnek tömeges áldozatokat követelő rengések is, és ezeket rendszeresen szökőárak követik. A tömeges pusztulástól való félelem tehát a japán közgondolkodás megkerülhetetlen eleme.

A XX. század második felének gazdasági virágkorában vagy még később született japánok számára Hirosima és Nagaszaki emléke azonban mindezek ellenére halványulni kezdett. Az atombombától egyre kevesebben félnek, az utána maradt űrt azonban gyorsan betöltötte a földrengésekben, cunamikban megsérülő atomerőművek rémképe. Az új Godzilla-film alkotói erre éreztek rá mesterien.

Épp a fukusimai atomerőmű katasztrófája teremtette meg a japán hősök új archetípusát is. A mérnökök és erőművi munkások rettenthetetlen csapata, az úgynevezett „fukusimai ötvenek” a saját életüket is feláldozni készen dolgoztak a súlyosan fertőzött környezetben, hogy milliókat óvjanak meg az eszkalálódó atomtragédiától. A hadsereg hivatalos neve (japán önvédelmi erők) is arra utal, hogy a második világháború után mindent elkövettek, hogy a régi militáns trendek ne éledhessek újra. A legutóbbi időkig a japán katonák ennek megfelelően nem is váltak láthatóvá sem a nemzetközi, sem a japán közvélemény számára. A 2011-es földrengés és a szökőár áldozatainak mentésében azonban kitüntették magukat, és a lakosság tisztelni kezdte a katonákat. A korábbi törvényeket megváltoztatva ma már külföldre is küldhetik őket harcolni, ha a helyzet úgy kívánja. A mostani szörnyfilmben a katonák sokkal erőteljesebben lépnek föl, mint az előző évtizedek Godzillái ellen. A kritikusok egy része szerint ez állásfoglalás az ország újramilitarizálása mellett, mások ezzel nem értenek egyet.

Godzilla, ahogy mindig, most is a japánok aktuális félelmét és a társadalmi folyamatokat testesíti meg. Ha valakinek azonban ez túl áthallásos, csak egy évet kell várnia. Jövőre ugyanis újabb, ez alkalommal animációs szörnyfilmet mutatnak be, abban pedig az akcióé lesz a fő szerep.