Már zajlanak a Hihetetlen család 2. hangfelvételei

Az animációs film 2018-ban érkezhet a mozikba.

LD
2016. 12. 18. 21:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Samuel L. Jackson felfedte, hogy már zajlanak A hihetetlen család második részének hangfelvételei – számolt be a The Independent. A filmsztár Instagram-oldalára posztolt egy képet, amelyen egyértelművé tette, az Irdatlan család hangját kölcsönző színészek végre stúdióba vonultak.

Az első rész 2004-ben jelent meg, azóta folyamatosak voltak a találgatások a folytatást illetően. Számos folytatást készített azóta a Pixar: a Toy Story több új részt is kapott, legutóbb pedig a Némó nyomában második része jött ki Szenilla nyomában címmel. Azt pedig, hogy számíthatunk A hihetetlen család 2.-re is, 2014-ben jelentették be.

A második részt korábban jövő nyárra ígérték, de azóta bejelentették, hogy csak 2018. június 15-én érkezik majd. Ellenben a Toy Story 4.-et jelen állás szerint már a nyáron megnézhetjük majd.

Samuel L. Jackson Fridzsiman hangját kölcsönözte az első részben. Vele együtt visszatér Holly Hunter (Nyúlányka) és Craig T. Nelson (Mr. Irdatlan) is.

A Pixar közben közreadta a Verdák harmadik részének előzetesét is. Úgy tűnik, a folytatás a korábbiaknál jóval sötétebb tónusú alkotás lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.