Meg is van a Han Solo-film új rendezője, de mi ez az egész kavarodás?

Bejelentették, hogy Ron Howard váltja a második önálló Star Wars-film eddigi rendezőpárosát.

Földi Bence
2017. 06. 23. 3:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lucasfilm magyar idő szerint csütörtök délután bejelentette, hogy Ron Howard lesz a rendezője az eddig cím nélküli második önálló Star Wars-filmnek, amely Han Solo előéletéről szól majd. A döntés nem sokkal azt követően született, hogy kirúgták a film addigi rendezőpárosát, Phil Lordot és Christopher Millert. Mi történhetett, és mit érdemes tudni az új rendezőről?

Kezdjük az elején: Lord és Miller január óta forgatta a Star Wars-spinoff jeleneteit Londonban, Alden Ehrenreich (Han Solo) és Donald Glover (Lando Calrissian) főszereplésével. A film castingja során beválogatták mellékszerepekre Woody Harrelsont (Beckett), Emilia Clarke-ot, Thandie Newtont, Phoebe Waller-Bridge-et, Michael K. Williamst és Joonas Suotamót (Csubakka). Akkor készült is egy stábfotó, íme:

A fénykép miatt már akkor kisebb botrány kerekedett, mert egyesek szerint „túl fehér” lett a film stábja, „a »Han Solo«-stábfotó aláássa a Lucasfilm sokszínűségre való törekvését a »Star Warsban«”. Később kiderült, hogy az alkotás Han Solo fiatal éveit (18–24) öleli fel, és hogy látjuk majd, miként szerezte meg az űrkalóz ikonikus hajóját, az Ezeréves Sólyomot, hogyan találkozott Csubakkával és hogyan „szerezte meg nevét” – utóbbi megfogalmazás azért érdekes, mert könnyen lehet, a karakter nem Han Solo néven született.

A Star Wars-antológiafilmet – amelynek forgatókönyvét a Star Wars világában régi motorosnak számító Lawrence Kasdan és testvére, Jon írta – 2018. május 25-én mutatják be. Sokáig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben halad, aztán jött a hír, hogy a Lucasfilmet vezető Kathleen Kennedy elbocsátotta a rendezőpárost.

„Sajnálatos módon elképzeléseink és módszereink nem álltak összhangban. Általában nem kedveljük a művészeti nézetkülönbségek kifejezést, de most az egyszer igaz a közhely” – írta közleményében az igazgató, Kathleen Kennedy. Valóban erről volt szó? Már június 13-án (tehát a kirúgás előtt) arról jelent meg cikk az Inquisitr-en, hogy bajban van a Han Solo-film, mert a színészek nem hozzák az elvárt szintet. A pletykák szerint különösen a főszereplő, Alden Ehrenreich játéka hagyott kívánnivalót maga után, ráadásul az állítólag „nagyon viccesre” sikerült forgatókönyv humorából sem sok maradt a leforgatott jelenetekben.

A kirúgást követően hasonló információkkal szolgált a Variety is, amely szerint hónapok óta sorozatos konfliktusok alakultak ki a rendezőpáros, valamint Kennedy és Lawrence Kasdan között is. A Miller–Lord páros nehezményezte, hogy nem kaptak eléggé szabad kezet a munkálatok során, Kennedy pedig mindenbe bele akart szólni. „Kultúrháború volt az első naptól kezdve, az sem tetszett neki [mármint Kennedynek], hogyan hajtogatták össze a srácok a zoknijukat” – közölte egy forrás a nagy múltú, szórakoztatóiparral foglalkozó magazinnal. Ugyan állítólag a párost pont humoros filmjeik (21 Jum Street – A kopasz osztag, A Lego-kaland) egyedisége miatt választották a feladatra, pont azt nem hagyták nekik, hogy kibontakoztassák stílusukat, állítólag azt is kifogásolta a Lucasfilm, hogyan kommunikálnak a direktorok a színészekkel.

Mivel a sok konfliktus miatt rossz lett a hangulat a forgatáson, a Miller–Lord párosnak távoznia kellett

– vonta le a következtetést a lap. Megjegyezték, még Hollywoodban is meglehetősen szokatlan, hogy egy film készítésének közepén megváljanak a rendezőtől. Itt meg már mi jegyezzük meg, hogy a tavaly decemberben bemutatott Zsivány Egyesnél is akadtak gondok, sok jelenetet újra kellett forgatni, ezen munkálatokat pedig nem Gareth Edwards rendező, hanem Tony Gilroy felügyelte.

A Slashfilm is hasonlókról számolt be, ők úgy tudják, hogy az eddig leforgatott jeleneteket a vágószobában megtekintő Kennedy kiakadt, a The Hollywood Reporter pedig úgy értesült, az volt a fő gond, hogy a duó „nem értette meg Han Solo karakterét”. A lap forrása arról számolt be, hogy a vágószobában humorzsáknak látszott az Ehrenreich-féle Solo, nem szarkasztikus és önző csempésznek. Utóbbit nehéz lenne elhinni, mert Lord és Miller maguk is Star Wars-rajongók, Solo jellemét pedig egy, a filmeket felületesen ismerő néző is könnyen felfogja. A Slashfilm szerint Kennedyék bizonyos jeleneteket újra akartak forgattatni – mint tették a Zsivány Egyes esetében –, ám a rendezőpáros nem volt oly együttműködő, mint anno Edwards, így megváltak tőlük. Lord és Miller állítólag nem számított erre, aznap értesültek ők is arról, hogy nem dolgoznak tovább az antológiafilmen. A film háromnegyedét forgatták le eddig, egy hónap múlva készen is lettek volna az első verzióval.

Azt egyelőre nem tudni, hogyan jelölik majd a Han Solo-filmben, hogy Miller és Lord is dolgozott rajta, az azonban már biztos, hogy helyüket Ron Howard veszi át július 10-től. A direktor régi motoros a filmszakmában, annak idején színészként kezdett, szerepelt például a Csillagok háborúja atyjának egyik korai filmjében, az Amerikai graffitiben is. Rendezői Oscar-díjat kapott az Egy csodálatos elme című filmjéért, de ő rendezte az Apollo 13 című filmet is, amely két kategóriában nyerte el az amerikai filmakadémia díját. Az elmúlt években olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint A da Vinci-kód, az Angyalok és démonok, az Inferno – kritikánk itt – és A tenger szívében.

Tévézett is a közelmúltban, ő jegyezte a National Geographic nagy sikerű Mars – Utunk a vörös bolygóra című, részben Magyarországon forgatott dokumentarista ismeretterjesztő sorozatát is – kritikánk itt –, amelynek kapcsán konferenciahívás keretében volt alkalmunk beszélni is Howarddal tavaly.

Kíváncsiak voltunk, ennyi témába vágó anyag elkészítése után Howard maga is űrturistaként hagyja-e el a sztratoszférát, ahogy erre megfelelő anyagi hozzájárulással már van lehetősége a vállalkozókedvű fanatikusoknak. – Nem, nekem nincs ilyen ambícióm, a feleségemnek, [a színészként és producerként is tevékenykedő] Cherylnek viszont igen. Remélhetőleg ő majd tud tenni egy ilyen utazást, de azt hiszem, ezt egyedül fogja megcsinálni – mondta nevetve a rendező, aki szintén a NatGeónak gyártotta a Géniusz című sorozatot is, amely Albert Einstein életéről szól.

– Én nem az a fickó vagyok, aki űrruhát húz és megy, hanem inkább az, aki a lehető legprecízebben akarja bemutatni a dolgokat.

Az én legfontosabb célom, hogy annyi ilyen érdekes történetet mutassak be a világnak, amennyit csak lehetséges – mondta Howard. Reméljük, a Han Solo-film esetében is ezen elvek mentén dolgozik majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.