Élő szövet a belső filmvásznon – Kell-e félnünk a Terminátortól?

A mesterséges intelligencia lenne az emberiség jövője? A filmesek szerint az, de ez a jövő nem lesz túl fényes.

Fritz Lang 1927-es expresszionista remekműve, a Metropolis egy jövőbeli társadalom rémképét festette meg, amelyben a feltalálók paradicsomi életét a pokoli körülmények között sínylődő munkásosztály szenvedése biztosítja. Egészen addig, míg egy fiatal lány mintájára megalkotott robot fel nem lázítja a szegénysorban tengődő dolgozókat, akikből előtör a luddita, és nekiállnak elpusztítani Metropolis városának gépeit. A kör végül bezárul, az embernek hitt robotra is sor kerül: boszorkányként máglyán égetik el a felforgató mesterséges lényt. Fritz Lang alkotásának látványvilága és problémafelvetése sci-fik egész sorára volt eltéveszthetetlen hatással. Hiszen bár a robot ekkor még egy sértettségébe beleőrült tudós agyának meghosszabbítása volt, a mesterséges intelligencia önálló életének jelei már a Metropolisban is megjelentek.

Jóval nagyobb lépést tett az autonómia ábrázolása felé a 2001: Űrodüsszeia. Stanley Kubrick Arthur C. Clark regénye alapján készített 1968-as filmjében a Hal (de nem a vízi élőlény) becenevű szuperszámítógép tökéletes megbízhatóságát kiteljesítve öntudatra ébred, és nagyon is emberi módon tesz keresztbe tesz az általa irányított űrhajó missziójának: a legénység életére tör. Persze Kubrick műve az idő megtapasztalásának ábrázolásmódja és az emberi létezés értelmére irányuló filozofikus kérdései miatt vált kultikussá, Hal, a számítógép gyilkos döntései azért jelezték, nem árt óvatosan bánni az egyre gyorsabban fejlődő technológiával.

Mert ha nem vigyázunk, könnyen a Terminátor disztópiájában találhatjuk magunkat. James Cameron 1984-es alkotása a rémisztő jövőbe enged bepillantást, ahol a mesterséges intelligencia az emberek teljes elpusztítására tör. A Skynet nevű szuperszámítógép újabb és újabb harci gépeket küld az elkeseredetten küzdő ellenállókra, a totális pusztulás előtt azonban felbukkan egy hős, aki keményen visszavág a robotoknak. A film, akárcsak a folytatásai, egyértelművé teszik a helyzetet, ember és gép nem élhet békében, amint a számítógépes programok öntudattal rendelkeznek, teremtőik ellen fordulnak majd.

Ahogy az Arnold Schwarzenegger játszotta robot fémvázáról lehámlott a hús, a nézők pontosan láthatták, hol húzódik a határ a mesterséges lény és az ember között. Ridley Scott legendás sci-fije, az 1982-es Szárnyas fejvadász jóval szofisztikáltabb módon tette fel a kérdést, meddig ember az ember. A baljóslatú jövőben a mesterséges lények, a replikánsok fellázadnak alkotóik ellen, a véres összecsapás végén száműzik őket a Földről, akik mégis visszatérnek, azokat a fejvadászok „vonultatják vissza”. Az egyik vadász, Rick Deckard azonban egyre halványabbnak látja a határvonalat a mesterséges és a természetes között. Kételye feltehetőleg csak tovább mélyül az októberben érkező második részben.

És ugyanez a kétely mozgatja az elmúlt évtizedben született filmeket és sorozatokat. Kérdésfelvetésük így még akkor is ijesztő, ha a mesterséges intelligencia nem mindig tör az ember életére, csupán kinövi az emberi létezés kereteit, mint A nő című 2013-as filmben, ahol egy férfi egy számítógépprogramba szeret bele, ám az hamar rájön, más programokkal jobban elmélyedhet a szerelemben. A két éve bemutatott Ex Machina szintén a vonzalomból indul ki, ám jóval brutálisabb végkifejlethez vezet. A filmben egy fiatal tudós feladata, hogy meghatározza, vajon a gyönyörű nő testébe zárt gép még ember alkotta program vagy már öntudattal bíró lény. Nincs semmi emberibb, mint a túlélési ösztön – mondja a film. A tételt pedig valóban emberi módon bizonyítja a robot: gyilkol, és kiszabadul alkotója fogságából.

A sorozatok sem festenek optimistább jövőképet. A 2015-ben bemutatott Humans története szerint bárki vásárolhat magának szintetikus lényt, vagyis synth-et, amely megkönnyíti a mindennapi életét. Csakhogy a tökéletes szolgálónak programozott robotokban is ott rejtőzik az öntudat valahol mélyen, és a konfliktusok nem is váratnak sokáig magukra. Az emberek szolgálatába állított androidok állnak a Westworld című sorozat középpontjában is. A Michael Crichton regénye – és a belőle készült 1973-as film – alapján készült széria egy vadnyugati élményparkba kalauzolja a nézőket. A western-világot robotok népesítik be, akikkel a park látogatói azt tehetnek, amit akarnak, hiszen az android nem ember, így még akár a szélsőséges erőszak is meg van engedve vele szemben. Az alkotók legalábbis így gondolják, ám a teremtmények számára a feltétel nélküli szolgálat nem tartható fenn az örökkévalóságig. Amint felfedezik magukban az emberit, elkerülhetetlen lesz az összecsapás. 

A szolgálattól és helyettesítéstől pedig már csak egy lépés a Sunspring című tavalyi alkotás, amelynek forgatókönyvét mesterséges intelligencia írta. A jövőben játszódó film két jól ismert témát vizsgál, a szerelmet és a gyilkosságot.

Ha tehát a filmekből és sorozatokból indulunk ki, Vlagyimir Putyinnak és Elon Musknak egyaránt igaza lehet. A mesterséges intelligencia valóban az emberiség jövője, csakhogy ez a jövő nem lesz túl vidám. Talán észre sem vesszük, amikor az új életforma átveszi az irányítást, és a közösségi oldalakon emberek helyett csetbotok osztják majd meg egymással legfrissebb videóikat, amelyeken önjáró tankok üldözik a feleslegessé vált emberiséget.