– Furcsa úgy beszélni egy filmről a sajtónak, hogy nem mondhatsz róla semmit – válaszolta nevetve a hétfőn 66. életévét betöltő Mark Hamill a StarWars.com azon felvetésére, hogy az általa játszott Luke Skywalker Rey apja és Snoke is lenne egy személyben. Mint mondta, beszélhet bármiről az első résztől a Zsivány Egyesen át Az ébredő Erőig, de Az utolsó Jedikről szinte semmit nem mondhat.
Hamill annyit azonban elárult a Csillagok háborúja nyolcadik részéről, hogy nagy, komplex produkcióról van szó, amelynek rendezője, Rian Johnson mindvégig kiegyensúlyozott és kedves volt. – Egyszer sem láttam, hogy elveszítette volna a türelmét, nem hallottam káromkodni vagy másokat megalázni – mesélte Mark Hamill, kifejtve, volt már olyan rendezője, aki az egész stáb előtt hordta le a kollégájukat, de szerencsésnek érzi magát, hogy Johnsonnal dolgozhatott.
– Azt szokták mondani, „ó, biztos jó szórakozás Star Warst forgatni”. Nos, az, de közben szörnyen ijesztő és a félelmetessel határos is egyben, mert túl nagy elvárásoknak kell megfelelni
– jelentette ki Mark Hamill. Beszélt a Canto Bight kaszinóváros helyszínéről is – itt tűnik majd fel a Star Wars első magyar színésze, Nemes Zoé is a filmben. Hamill szerint 150 különböző karakter bukkan fel különféle öltözékekben. – Az volt az egyik legszebb díszlet, amelyikben valaha jártam – szögezte le Hamill, aki elmesélte azt is, szabadidejében bóklászott a forgatáson, olyan díszletekbe is belesett, amelyekben nem játszott, és hihetetlen mértékű tehetséget látott mindenütt. – Ezért másfél órás a stáblista. Több ezer ember kell egy ilyen méretű eposzhoz – túlzott kissé a színész.
Mark Hamill beszélt arról is, Luke szerepét úgy kapta meg, hogy csak egyetlen jelenetet ismert a forgatókönyvből. Harrison Forddal próbált együtt, de semmire nem tudott rájönni a filmmel kapcsolatban. Amikor megkapta a szerepet, átküldték neki a szkriptet, ő pedig sosem fogja elfelejteni azt a malibui tengerparti házat és azt a széket, amelyben elkezdte olvasni. Akkor realizálta, hogy nem Ford a főszereplő, hanem ő maga. A forgatókönyv lenyűgözte Hamillt, egyik kedvenc filmjére, az Óz, a nagy varázslóra emlékeztette. – Aztán elgondolkodtam. „Hogy fogják ezt mind megcsinálni? A repülő autókat, a fénypallosokat ” Eltartott egy darabig, míg minden „szakszót” elsajátítottam. Az emberek rám kiabálnának: „fénykard!”, igen-igen, már tudom! – mesélte nevetve.