Oscar-esélyes magyar filmmel, sokkoló művészmozival és fordulatos Csillagok háborúja-sztorival nem maradt adós a tavalyi év sem, és remélhetőleg idén éppúgy kijuthat majd mindegyikből számunkra. Új filmmel jelentkezik Guillermo del Toro, Xavier Dolan és Lars von Trier is, itthon pedig Szász János vagy Nemes Jeles László rendezéseit várhatjuk.
Hogy Disneyland műanyag világától alig néhány percre sokaknak még ételre sincs pénzük, feltehetően hidegen hagyja a Mickey egér társaságát követelő gyerekeket és főként a szüleiket. Nem úgy Sean Baker függetlenfilmes rendezőt, aki a Floridai álom (The Florida Project) című művében nagyrészt amatőr színészek segítségével mutatja be a mesevilág szomszédságában fellelhető nyomornak azt a fokát, amiről a legtöbben inkább hallgatnának. Nálunk január 18-tól lesz látható a a film, amely remélhetőleg a nagy felhajtás ellenére (több tucat fesztiváldíj, Arany Glóbusz-jelölés, Oscar-esélyek stb.) is megőrzi eredeti üzenetét.
Egy héttel később mutatják be itthon Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) című új filmjét. A rendező a legszerencsétlenebbül magyarított filmcím verseny örök győztese, az Erőszakik (In Bruges) kapcsán lehet ismerős, új alkotása egy meggyilkolt tinédzser lány anyjának küzdelmét a hatóságokkal meséli el. A címben szereplő három óriásplakát a helyi rendőrség vezetőjét vonja kérdőre: miért nem találták még mindig meg a gyilkost? McDonagh fekete humorral válaszol a kérdésre az év egyik legjobban várt filmjében.
Szintén január 25-én kerül a mozikba Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című munkája, amelyben Gryllus Dorka, Hegedűs D. Géza és Nagy Zsolt az első világháború utáni Magyarországon keveredik életveszélyes édes hármasba. A hentesbárd és a csontozókés feltehetően nem marad munka nélkül.
A Valami Amerika első és második része összesen csaknem egymillió nézőt vonzott, és mivel tavaly meredeken megindult felfelé a magyar filmek nézettsége (a közel félmilliós Kincsemmel és a 300 ezer néző felé közeledő A Viszkissel), könnyen lehet, hogy a február 15-én bemutatandó Valami Amerika 3. az első két részt is lepipálja.