Solo: A Star Wars Story – ez lesz a következő, májusban bemutatandó Csillagok háborúja film címe angolul. Ám kedden arról cikkezett a „szaksajtó”, hogy az alkotás spanyol nyelvterületeken biztosan, de potenciálisan más nemzetközi piacokon is úgy kerül majd moziba, hogy szerepel benne a korábban Harrison Ford által alakított Solo keresztneve is.
A Star Wars-filmek magyarországi forgalmazója, a Forum Hungary korábban bejelentette, itthon Solo: Egy Star Wars-történet címmel mutatják be a filmet. Ám mivel a tavaly decemberben mozikba került nyolcadik epizód, Az utolsó Jedik esetében az angol cím nemzetközi fordításai után megváltoztatták a magyar elnevezést is, rákérdeztünk a cég sajtósánál, ezúttal lesz-e változás.
Mint írták, továbbra is a Solo: Egy Star Wars-történet a magyar cím, a filmet pedig május 24-én – tehát ezúttal is a nemzetközi bemutató előtt egy nappal – láthatják a magyar nézők először. – A spanyol nyelvterületeken a cím feltehetőleg azért lett Han Solo, mert a „solo” szó a spanyol nyelvben azt jelenti, „csak”, és a moziforgalmazásban gyakran így használják: solo en cines, „csak a mozikban” – közölte lapunkkal a Forum Hungary.
Relatíve friss hír, hogy a film főcímzenéjét a Star Wars-filmek komponistája, John Williams szerzi majd, ám a további opusok a Bourne-filmek zeneszerzőjeként ismert John Powell munkáját dicsérhetik. A múlt év végén arról is pletykáltak, hogy a Solótól – amelynél korábban rendezőcsere is volt, erről itt írtunk – bukást vár a Disney, a címszereplőt alakító Alden Ehrenreichról pedig azt beszélik, nem tud színészkedni, és kiejtési tanácsadót kellett mellette foglalkoztatni. Nos, májusban kiderül, igazuk lesz-e a kétkedőknek.