Egymillió fonttal támogatja a brit UK Justice and Equality Fund (Brit Igazság és Egyenlőség Alap) elnevezésű szervezetet Emma Watson színésznő – jelentette a BBC.
A hollywoodi zaklatási botrányok után, az amerikai Time’s Up (Itt az idő) nevű kezdeményezéshez hasonló csoportot százhatvan, többek között akadémikus, szociális munkás alapította; céljuk, hogy minden, így pszichológiai és akár jogi segítséget megadjon azoknak, akiket szexuálisan zaklattak, kihasználtak. Munkájukat közösségi finanszírozásból szeretnék fedezni, s Watson mellett több ismert színész is jelentős összeggel beszállt a kampányba, így Keira Knightley és Tom Hiddleston tízezer, vagy Noomi Rapace ezer fonttal.
Ezzel egy időben a hétvégén a The Observer hetilapban megjelent egy nyílt levél, amelyben a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjátadója előestéjén több mint kétszáz brit és ír színész, közéleti személyiség szólított fel arra, hogy véget kell vetni a munkahelyi szexuális zaklatásoknak. Mint írták, a jelenség nem csak a filmipar sajátja, s céljuk, hogy ne csak egy iparágban szűnjenek meg ezek a problémák.
Ezzel összhangban a vasárnap esti BAFTA-gálán – a Golden Globe-hoz hasonlóan – a női előadók fekete színű ruhákat viseltek, hogy így fejezzék ki, támogatják a kezdeményezést.
Vaginamonológokkal a zaklatások ellen
Három politikusnő előadásában lesz látható a Vaginamonológok című világhírű mű Párizsban a nemzetközi nőnap előestéjén: Marlene Schiappa, a nők és férfiak egyenjogúságáért felelős államtitkár oldalán Roselyne Bachelot korábbi jobboldali egészségügyi miniszter és Myriam El Khomri, az előző baloldali kormány munkaügyi minisztere lép színpadra március 7-én a Bobino színházban. Az est bevételét a nők elleni erőszak ellen küzdő egyik szervezetnek ajánlotta fel a színház.
A Le Journal du Dimanche (JDD) vasárnap megjelenő francia hetilap tudósítása szerint a próbák már megkezdődtek. „Lenyűgöz a bátorságuk, mert politikusként kritikákkal kell majd szembesülniük” – mondta a lapnak Coralie Miller, az előadás rendezője. A felkérést elsőnként Marlene Schiappa fogadta el, amikor az államfő feleségét, Brigitte Macront kísérte el a szexuális erőszakról szóló színházi előadásra. Az államtitkár javasolta partnerének a két korábbi tárcavezetőt. (MTI)