Négy Arany Málnát is bezsebelhetett a hagyományosan az Oscar-gála előestéjén tartott díjátadón Az Emoji-film. A hangulatjelek világát sok bárgyúsággal és még több leplezetlen marketingfogással megmutató animációs alkotás a legrosszabb film, a legrosszabb rendező (Tony Leondis) és a legrosszabb forgatókönyv díját is megkapta. Emellett a legrosszabb szereplőpáros is a filmből került ki: bármely két „ellenszenves emoji” méltó rá a díjátadók szerint.
Ezzel Az Emoji-film lett harmincnyolc év után az első animációs alkotás, amely kiérdemelte a legrosszabb filmnek járó elismerést. A szombat este kiadott közlemény szerint Tony Leondis műve egy olyan évben érkezett, amikor „Hollywood újrahasznosított szeméthalma” minden korábbi mértéket felülmúlt, az eredetiség hiánya pedig már mérgező szintet ért el.
A legrosszabb színész Tom Cruise lett, aki a díjat A múmia tavalyi újraélesztésében játszott szerepe miatt kaphatta meg. Alex Kurtzman filmje nem váltotta be a reményeket: az Egyesült Államokban eddig a 125 milliós büdzsét sem sikerült behozni, a kritikusok pedig szintén nem rajongtak az IMDb-n 5,5 csillagon álló akcióért. Ahogy a The Guardian is megjegyezte, három jelölés után Cruise-nak még mindig nincs egy Oscarja sem, viszont kapott már két Arany Málnát. Korábban a legrosszabb párosnak járó díjat is megkapta Brad Pitt-tel közösen az Interjú a vámpírral című filmben nyújtott alakításáért.
A legrosszabb színésznő rendhagyó módon egy férfi lett: Tyler Perry a Boo 2! A Madea Halloween című horrorkomédiában öltött őszes parókát, de igyekezete csúfos kudarcba fulladt. A legrosszabb mellékszereplőnő díját Kim Basinger kapta A sötét ötven árnyalatáért. A színésznő így Faye Dunaway, Liza Minnelli és Halle Berry mellett szintén birtokol már Oscart és Arany Málnát is. A legjobb férfi mellékszereplő az idén Mel Gibson lett a Megjött apuci 2.-ben nyújtott alakításáért.
Az Arany Málna speciális, „annyira rossz, hogy már jó” díját az egész estés Baywatch érdemelte ki.