Kuncze Gábor egykori SZDSZ-pártelnök és humorista is szerepelt minap a DK TV Szubjektív című műsorában. Arról győzködte a nézőket, vegye mindenki észre, egy tolvaj banda ül az ország nyakán. Újabban megint gyakran látjuk, halljuk a vicces embert – pár nappal a tévészereplése előtt például Drágabolgárúr „megszűnt” Klubrádiójában tréfálkozott. Ott azt magyarázta: nincs olyan terület, amelyet a Fidesz-kormány az elmúlt 13 évben úgy alakított volna át, hogy az mindenki érdekeit szolgálja.
Az egész attól igazán érdekes, hogy Kuncze nemrég megjelent visszaemlékező kötetében azt írja: „Őszintén szólva eléggé szétvertük az országot.” Ehhez képest hősünk szinte végigviccelődte az aktív éveit. A Klubrádió műsorvezetőjeként például így poénkodott jobboldali kritikusaival: – Az ember ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. – Kuncze-tréfa volt az is, amikor az Amerikában élő Wass Albert élete alkonyán hazatéréséhez magyar állampolgársági bizonyítványt kért tőle, ám ő csak egy ideiglenes fecnit ajánlott fel, bruhaha… Szintén jó vicc volt, amikor egy tüntetésen megbilincseltette Pongrátz Gergely ’56-os felkelőparancsnokot. De olyan is volt, hogy ő nevezett tréfának, „ócska műbalhénak” egy neki föltett kérdést: mikor fizeti vissza az SZDSZ az ötszázmilliós székháztartozását? Azt viszont komolyan gondolta, hogy minisztériuma igazolást adjon ki egy perbe fogott főávós védelmében: „Az ÁVH-n nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása.”
Schmidt Máriától olvastam valahol: „Kuncze egy önhitt mellékszereplő, akit a történelem feldobott a felszínre, magasra emelt, de ki is rostált, mert az arcmérete és a teljesítménye között túl nagy maradt az eltérés.” Stimmel.
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Középen Gyurcsány Ferenc, jobbról Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke (Fotó: MTI)
További Tollhegyen híreink
További Tollhegyen híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lefagyott André Goodfriend arcáról a hollywoodi konfekciómosoly: Itt még mindig ugyanazok vannak hatalomban…
Egyvégtében azt sulykolta belénk, ő a Jóisten hozzánk akkreditált képviselője.

Belső árulás
Mi a közös a régi kommunistákban és a Tisza Párt „szakértőiben”?

Meleg szavakkal emlékezik
David Pressman exnagykövet láthatóan nem tudja feldolgozni, hogy véget ért a budapesti karrierje.

Reményfutam
Végigolvasva a matematikai fejtegetést, az ember csöppet sem csodálkozik az egymást követő Fidesz-kétharmadokon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A tények a magyar egészségügyről

Aktivizálódik a nemzeti tábor

„Te, András, jól fizet a Zelenszkij?”

Gerillákból gorillák
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Lefagyott André Goodfriend arcáról a hollywoodi konfekciómosoly: Itt még mindig ugyanazok vannak hatalomban…
Egyvégtében azt sulykolta belénk, ő a Jóisten hozzánk akkreditált képviselője.

Belső árulás
Mi a közös a régi kommunistákban és a Tisza Párt „szakértőiben”?

Meleg szavakkal emlékezik
David Pressman exnagykövet láthatóan nem tudja feldolgozni, hogy véget ért a budapesti karrierje.

Reményfutam
Végigolvasva a matematikai fejtegetést, az ember csöppet sem csodálkozik az egymást követő Fidesz-kétharmadokon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk