Amerikai befolyás Magyarországon 2.

Sorozatunk előző részében bemutattuk, hogy a rendszerváltás idején az SZDSZ volt a legjobb tengerentúli kapcsolatokkal rendelkező párt. A lehetőségeiket részben ellenfeleik besározására, részben kampányforrások gyűjtésére használták. Kortárs dokumentumokkal, írásokkal igazoltuk, hogy évtizedek óta működött a Karácsony–Márki-Zay-féle amerikai pénzgyűjtési modell, igaz kicsinyített változatban. Mostani írásunkból kitűnik, hogy a külföldi pénzügyi körök pártfinanszírozásban való megjelenése magával vonta a belpolitikai események befolyásolását.

Forrás: MTI

A pénzemberek tolták a ’94-es koalíció felé az SZDSZ-t

Az már a korabeli sajtóból, Az SZDSZ, mint olyan: A Mérleg utca nyelve című Magyar Narancs-cikksorozat második részéből derült ki, hogy kik finanszírozták a végül a posztkommunisták oldalán kikötött szabad demokraták 1994-es kampányát, és miért szálltak be végül a Horn-kormányba.

Az első számú befolyásoló tényező a párt kiterjedt szellemi és anyagi támogatói körének koalíciópártisága és ez irányú nyomásgyakorlása volt. A párt országos és néhány vezető helyi kampányát finanszírozó öt nagy támogató – Soros György, a legnagyobb támogató, a Várszegi Gábor-féle Fotex, a Postabank, a Dunaholding és Fenyő János – mind meglehetősen harcias koalíciópárti volt. Senki sem szívesen támogat ellenzéki szerepbe kényszerülő pártot. Várszegi és Tamás István, a Dunaholding tulajdonosa azzal érvelt, hogy »nem gondoljátok, hogy nélkülünk lesz pénzetek a következő kampányra!«. Elképesztette őket, hogy a párt vezetőiben értelmiségi mivoltuk tengett túl, s nem jutott eszükbe az a dimenzió, hogy számukra, a támogatók számára a támogatás üzleti beruházás is volt, melynek meg kell térülnie. A párt pedig csak a hatalom részeseként tudja »visszafizetni« a támogatást.

(Az SZDSZ mint olyan: A Mérleg utca nyelve. Magyar Narancs, 1995. május 23.)

A Hajdú-Bihari Napló 1994. júniusi 25. száma                                 

Ahogy a Hajdú-Bihari Napló 1994. júniusi 25. száma MTI nyomán született írása is mutatja, Soros, aki ugye a Magyar Narancs szerint az SZDSZ „a legnagyobb támogatója”, „megelégedését fejezte ki a koalíciós szándék létrejöttével kapcsolatban”. Arra pedig, hogy az SZDSZ Soros szándékait kormányból valóban segíteni próbálta, újabb két példát mutatunk be.

Egyrészt, Soros – a korabeli sajtó szerint az SZDSZ segítségével – meg akarta vásárolni az OTP-t. 1994-ben a választások után megalakuló MSZP–SZDSZ-kormánykoalícióban az SZDSZ az OTP Bankot is megpróbálta bevonni a privatizációs csomagba. A Soros Alapítvány (Soros Fund Management LLC) pedig ajánlatot is tett az OTP 25 százalékára.

A pénzintézet tervezett privatizálásában komoly szerepet játszott Bokros Lajos, aki 1995. március 1. és 1996. február 29. között a Horn-kormány pénzügyminisztere volt, később a CEU oktatója lett. A privatizáció első körben még a kabineten is átment. Ugyanakkor a kormányon belül is komoly ellentéteket szült a döntés. Csányi Sándor OTP-vezér és Bokros Lajos állítólag úgy összekülönbözött, hogy Horn Gyulának kellett rájuk szólnia, „ne itt civakodjanak, menjenek ki a folyosóra”.

Bokros ugyanis épp le akarta váltani a privatizáció küszöbén álló bank vezetőjét. A Soros–SZDSZ-összefonódás mélységét jelzi, hogy a befektetni szándékozó Soros Alapítvány képviselője a végeredményben meghiúsult privatizációs sztoriban nem más volt, mint Dornbach Alajos, a balliberális párt parlamenti képviselője.

Horn végül megakadályozta, hogy a Soros megvegye az OTP-t, egy kormányhatározatban rögzítette: az OTP nemzeti többségű, részben állami tulajdonban marad, és egyetlen részvényes sem juthat befolyásoló részesedéshez. A külföldi befektetőknek egyenként öt, a hazaiaknak legfeljebb tíz százalék tulajdona lehet.

Egy másik beavatkozásra példa az úgynevezett „Lex CEU”-ügy. 2005-ben Soros György levelet írt Magyar Bálintnak. Az SZDSZ egyik legbefolyásosabb vezetője akkoriban oktatási miniszter volt. Az amerikai spekuláns korábban egyetemének, a CEU-nak kért mentességet bizonyos felsőoktatási szabályok alól, amelyet 2004-ben egy törvényben meg is kapott. Ezt köszönte meg az utókor számára is fennmaradt levélben az általa támogatott szabad demokraták egyik kulcsemberének, és egy további jogalkotási kérést is megfogalmazott. Levelében a később a Jobbik mellett kikötött Teplánt is gyakorlatilag lobbistaként írta körül Soros György.

Fotó: Origo

A levél forrása ide kattintva érhető el.

A fenti példák két dolgot bizonyítanak. Egyrészt, a külföldi finanszírozási modell már 33 éve, a rendszerváltás hajnalán megjelent a balliberális oldalon, és később is fennmaradt.

Emlékezetes, hogy a Magyar Nemzet 2022 szeptemberében hosszasan bizonyította, hogy az idei kampány több eseményét, így például a baloldal háború kapcsán kialakított álláspontját külföldiek határozták meg. Szintén hézagmentesen kapcsolódtak a külföldi szankciós elvárásokhoz, sőt teljesen elzárták volna Magyarország számára az orosz gázellátást.

Tehát az azóta eltelt idő több konkrét eseménye, koalíciókötési nyomásgyakorlástól magánosításig, jogalkotástól kampányígéretekig azt bizonyítják, hogy aki fizet, az kéri a nótát. Legyen szó 1994-ről, 2004-ről vagy éppen 2022-ről, a döntéshozatalt, tehát adott esetben Magyarország szuverenitását is képes korlátozni a külföldi pénzügyi beavatkozás.

Következő részünkben a külföldi befolyás másik pillérét, a nem kormányzati szervezetek hálózatának kiépítését és Amerikából történő pénzelését mutatjuk be.

Borítókép: Középen Gyurcsány Ferenc, jobbról Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke (Fotó: MTI)