Az úttörők az amerikai pénzek terén: az SZDSZ
„Amerikai alapítványtól kaptunk támogatást, ugyanakkor ez a támogatás a bankszámlánkon maradék nélkül megtekinthető. Az amerikai törvények rendkívül szigorúan tiltják politikai pártok alapítványok általi támogatását. Az az alapítvány, amelyik politikai pártot támogat, elveszíti adókedvezményeit” – mondta Vidos Tibor, az SZDSZ ügyvezető titkára az MTV Híradójának 1990. január 3-án. Ami nem került szóba a felvételen, az az a tény, amelyet 2011-ben az Átlátszó mutatott be. Eszerint az SZDSZ a magyar pártok közül elsőként, már 1989-ben (!) adománygyűjtésbe kezdett az USA-ban.
Érdemes megfigyelni azt a tényt, hogy már akkor, 33 évvel ezelőtt nagyon hasonló modellt dolgoztak ki a magyarországi balliberálisok támogatására. Mind az SZDSZ nevében Vidos, mind pedig a párthoz közeli Európai Magyarország Alapítvány nevében Kis János, a párt későbbi első elnöke egyazon napon, 1989. november 20-án a The Bancroft Group LP-t bízta meg pénzgyűjtéssel. Az ezt bizonyító dokumentumok ma is elérhetők, és ami külön érdekes, hogy az amerikai igazságügy-minisztériumánál az SZDSZ-nek az 1938-as, külföldi ügynökök regisztrációjára vonatkozó jogszabályra, az úgynevezett FARA-törvényre hivatkozva kellett bejelentést tennie az „ügynöke” személyéről:























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!