Ismert, az elmúlt hetekben – Márki-Zay Péter elszólásának köszönhetően – derült ki, hogy kétmilliárd forint körüli összegből gazdálkodott az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampányban, és még nyáron is több száz millió forint érkezett Amerikából a mozgalom számlájára.
A támogatások az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkeztek. Kiderült az is, hogy dollárokból nemcsak Márki-Zay mozgalmához jutott, hanem ahhoz a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdathoz is, amely illegálisan, lopott adatokkal dolgozhatott a választási eredmény befolyásolásán.
Ennek gyanúját csak erősítette, hogy olyan kormánypárti szimpatizánsok is kaptak hívásokat Márki-Zayéktól, akik bizonyosan nem adták meg nekik az elérhetőségeiket.
Az is nyilvánosságra került, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalma a nagyjából kétmilliárd forint támogatásból sms-kampányokat, Facebook-hirdetéseket és óriásplakátokat is vásárolt.
De ebből a pénzből jutott a baloldal kampányközpontjára is. Az adathalászati botrány ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés gyanújával rendelt el nyomozást, míg a gyanús amerikai, ellenzéknek juttatott pénzekkel összefüggésben, Tényi István és Budai Gyula feljelentése alapján az NNI pénzmosás és sikkasztás miatt folytat eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Feltehetően a vizsgálat része a DatAdathoz eljuttatott pénzek háttere is, ám a Bajnai Gordonhoz köthető céggel kapcsolatban nemcsak a rendőrség, hanem a NAV is nyomozást folytat, költségvetési csalás gyanújával.
Utóbbiról a Magyar Nemzet a múlt héten számolt be, sőt azt is megírtuk, hogy az eljárás részeként házkutatás is történt. Úgy tudjuk, a NAV a cég hirtelen bevételnövekedésére figyelt fel, ami számottevő, több mint félmilliárdos volt az elmúlt években.
Lapunk úgy értesült, hogy a kutatás és a lefoglalások után derült ki, hogy egy, a cég tulajdonában álló, észt bejegyzésű társaság tulajdonrészét adták el egy Amerikában bejegyzett offshore cégnek több mint kétmillió euróért.
Az ügyet az az aránytalanság teszi meglehetősen gyanússá, hogy a vállalkozás két éve alig több mint hétszázezer forintért cserélt gazdát. Ekkor ugyanis Ficsor Ádám valamiért megvált üzletrészétől. Az eladás vizsgálata még folyamatban van a magyar hatóságnál.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!