A német zsidó, akiből pasa lett Afrikában

Zsidóként született, később az Oszmán Birodalom egyik tartományát is vezette. Élete filmet érdemelne.

Bejként (régiesen: bégként) hódolt az európai utazók szenvedélyének: felfedezőként különféle növényeket és állatokat gyűjtött, amelyekből európai múzeumoknak is küldött, jó kapcsolatokat szerezve Nyugaton. Emellett elég hatalma lett ahhoz, hogy harcoljon a térségben elterjedt rabszolgaság ellen. Egy Eminnel baráti viszonyt ápoló olasz utazó, Gaetano Casati ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az arabok úgy kezelték a más vallású helyieket, mint az állatokat, „Egyiptom és Zanzibár emberi húspiac volt” ekkoriban.

1882-ben azonban kitört a Mahdi-felkelés, amelynek során egykori magyar és bosnyák janicsárok leszármazottai, a magyarábok is harcoltak az akkor már brit „segítséggel” működő Egyiptomban és Equatoriában. A felkelés következtében az egyiptomiak feladták Equatoriát, és 1886-ban közölték Eminnel, hogy innentől ő a pasa. Korlátlan hatalommal rendelkezett, és a lehetőséggel, hogy angol fennhatóságú területen húzza meg magát. Igazgatta hát tovább tartományát Emin pasa, aki a Mahdi-felkelés egyik fő ellenségévé lépett elő, és sorsáról semmit sem tudtak egyre inkább aggódó nyugati barátai. Ez nyugtalanította a briteket, akik Henry Morton Stanley felfedezőt és közel négyszáz katonát küldtek a mai Dél-Szudánba, hogy felkutassák a kalandort.

Az 1887-ben indult expedíció célja Stanley szerint nem katonai volt, nem harcolni mentek a térségbe, hanem hogy megmentsék Emin pasát. II. Lipót belga király által felajánlott gőzhajókon hajóztak fel a Kongó folyón, és áthatoltak az Ituri-esőerdőn. Végül másfél évvel az indulás után, az Albert-tó partján találtak rá a keresett személyre – ekkorra Stanley katonáinak már a kétharmada elhunyt különféle járványok és támadások következtében. A pasa örült, hogy a felfedező rátalált, főleg azért, mert így megcsappant készleteit is feltölthette, ám távozni nem akart. Stanley jelenléte azonban lázadást szított a helyiek között Eminnel szemben – el is fogták saját katonái a pasát, aki végül 1889-ben a felfedezővel tartott az Indiai-óceán partjára. A megérkezésükre rendezett bagamoyói ünnepségen történt, hogy betörte a koponyáját, amikor részegen kilépett egy második emeleti ablakon, amelyről azt hitte, hogy egy erkélyre vezető ajtó. Két hónapot töltött kórházban, Stanley eközben hazatért.

Az egykori pasa nem maradt sokáig munka nélkül: a 19. század végi gyarmatosítás korának egyik szereplője, a Német Kelet-afrikai Társaság szolgálatába állt. Feladata az volt, hogy a német fennhatóság alá került Viktória-tó és Albert-tó közötti területen a lakosság tudtára adja, ki az új úr a környéken, és minél inkább csökkentse az arabok befolyását. 1890-ben expedícióra indult, és annak ellenére haladt tovább s tovább, hogy július elsején az Egyesült Királyság és Németország egyezsége értelmében a terület a brit koronához került. A korábbi pasa utasításokat tagadott meg, így megbízatását visszavonták a németek, Emin pedig továbbállt.

1892-ben már Kongóban járt, ahol egyre kevésbé nézték jó szemmel az európaiakat. Október 23-án vagy 24-én két arab rabszolga-kereskedő Nyangwe közelében megölte az akkor alig 52 éves, kozmopolita, különböző tradíciókat elegyítő német zsidót, aki Afrikában, muszlimként jutott a csúcsra. Érdekesség, hogy a keresztény fekete-afrikaiak rabszolga-kereskedelme ma is zajlik, egy szudáni antropológus, Jok Madut Jok 2001-es szavai akár Emin pasa idejéből is származhatnának: „Az arab rabszolga-kereskedők bőrszín, származás és vallás alapján választják ki áldozataikat.”