Forradalmi megoldás a kerekes székeseknek

Az önkéntesek füle mögé ültetett chip tesztelése már megkezdődött.

tt
2013. 11. 13. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértők reményei szerint így a lábukat és karjukat mozgatni nem tudók is mobilabbá válhatnak. Az újfajta technológia alapja egy fül mögött elhelyezett kis chip, amely feljegyzi az izomjelzéseket és továbbítja őket a kerekes széknek – közölte kedden a Göttingeni Egyetem.

A tíz egészséges résztvevővel végzett első vizsgálat ígéretes volt – mondta el David Liebetanz projektvezető. Az önkéntesek először egy külön e célból kifejlesztett szoftver segítségével gyakorolták a fülizmok irányított mozgatását. Ezután képesek voltak irányítani a széket kizárólag a fülükkel.

Liebetanz szerint minden ember képes megtanulni azt, hogyan aktiválja fülizmait. „Ellentétben a már létező irányítórendszerekkel – például a lélegzés vagy pillantás segítségével irányított kerekes székek –, itt a szék irányítása nem zavarja a betegeket a másokkal való egyidejű kommunikációban” – fejtette ki Liebetanz.

A kutatók a jövőben beültethető rendszer kiépítésén dolgoznak, amely már nemcsak kerekes székkel, hanem karprotézissel vagy számítógéppel is összekapcsolható.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.