Már futkorászik a vikunya

4500 méteres magasságban akár 47 kilométeres óránkénti sebességgel is képes loholni.

kn
2013. 11. 22. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veprik Róbert igazgató pénteken elmondta, a csikó szülei az európai fajmegmentő program keretében kerültek Szegedre, és a közelmúltban váltak ivaréretté.

A leginkább veszélyeztetett dél-amerikai teveféle szaporítása komoly szakmai sikernek számít. A fiatal nőstény emberi segítség nélkül hozta világra egészséges utódját. A csikó már túlesett az első állatorvosi vizsgálaton, egészséges, és kiderült, hogy nőstény, így az egyik gondozó gyermekétől az Enikő nevet kapta.

A szakember elmondta, hogy az Andok 3500-5500 méter magasságban elterülő füves, kavicsos területein őshonos vikunya egyszer már a kihalás szélére került. Számuk az 1500-as években a milliót is elérte, a 20. század közepére azonban már csak 15 ezer maradt belőlük. Rendkívül értékes gyapja miatt az orvvadászok kedvelt zsákmánya volt. Megmentése sikertörténetnek számít, az egykori orvvadászokból természetvédelmi őrök lettek, az indiánok megkapták a jogot a vikunyák évente, kétévente történő nyírására, a gyapjú értékesítéséből pedig komoly hasznuk származik.

A Magyarországon csak Szegeden látható vikunyák a természetben állandó territoriális, családi közösségben élnek, a kisebb 5-15 nőstényből álló csoportokat egy hím vezeti, a magányos csődörök pedig „agglegénytársaságokba” verődnek.

Törékeny testalkata ellenére a vikunya nagyon ügyes, gyors hegymászó. 4500 méteres magasságban, ahol a levegő már nagyon ritka, akár 47 kilométeres óránkénti sebességgel is képes futni, mivel tüdejében több léghólyag van, mint egy síkvidéki emlősében, és vörösvérsejtjeinek száma is igen magas.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.