Nagyon értékes dologra leltek a metróépítés során

A tekercs a kétezer évvel ezelőtti orvoslásról árulkodik.

kn
2013. 12. 22. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 920 szöveg mellett más történelmi relikviákat is találtak, a szövegek azonban különösen értékesek, mert a kétezer évvel ezelőtti orvoslásról szólnak. Fejfájásra például erős piros paprikát, sárgaságra pedig a bika vizeletét javasolták. A 920 tekercs közül 184 az állatok gyógyításával foglalkozik, a fennmaradó 736, amelyet kilenc fejezetbe soroltak, az orvoslás különböző területeit érinti.

Régészek szerint a könyvek a gyógyítás úttörőjeként ismert Pien Csüe 5. századi tudós előfutárainak elveszett klasszikusai.

Pien Csüe volt az, akiről úgy tartják, hogy már alkalmazta a pulzusmérést és az altatást. A világon talán ő volt az első, aki szervátültetést hajtott végre, ahogy az a taoizmus jelentős művében (Lie Ce) szerepel. A szövegek között boszorkánysággal foglalkozó nincs, ami az orvoslás és a mágia különválására utal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.