A vita középpontjában az a kérdés áll, hogy vajon indultak-e titkos európai felfedezőutak Új-Zélandra a között, hogy a holland származású felfedező, hajós és kereskedő, Abel Tasman 1642-ben első európaiként eljutott a szigetországba, és hogy James Cook brit felfedező 1769-ben felderítette és meglepően pontosan feltérképezte Új-Zéland kettős szigetét.
A szakembereknek nincs tudomásuk más sikeres európai felfedezőútról ebből az időszakból, ám az Új-Zéland Északi-szigetének felső csücskében található Kaipara kikötőben feltárt hajóroncs gerendáinak radiokarbonos kormeghatározása azt sugallta, hogy mégiscsak volt legalább egy másik európai expedíció. Egy ausztrál tanulmány szerint a gerendák nagyjából 1705-ből származnak, ami azt jelenti, hogy ez a legrégebbi ismert hajóroncs, amelyet a régióban találtak. A Journal of Archaeological Science című nemzetközi folyóiratban közölt eredményeikben a szakemberek arra is rámutattak, hogy a gerendák valószínűleg holland eredetűek.
Az ausztrál Új-dél-velszi Egyetem klímakutatójaként dolgozó Jonathan Palmer, a tanulmány vezető szerzője szerint az európai gyarmatosító hatalmak közötti versengés miatt talán előfordulhatott, hogy titokban tartották a felfedezőutakat. Az új-zélandi Massey Egyetem professzora, Paul Moon történész azonban nevetséges romantikus kalandtörténetnek titulálva hessegette el a titkos gyarmatosításra vonatkozó elméletet.
A szakember a hajóroncs vizsgálatának tudományos és történelmi módszereit is kritizálta, mondván, mindössze néhány fadarabot vontak vizsgálat alá, nélkülözve mindenfajta szisztematikus próbálkozást arra, hogy az egész – azóta óceánfenékbe süllyedt – roncsból mintákat vegyenek.
„A vizsgált faminták könnyen származhattak egy másik, régebbi vízi járműből, amelynek gerendáit felhasználták a felfedezett hajó helyreállításához, ez ugyanis bevett gyakorlat volt abban az időszakban. Mindezek fényében szinte teljesen értéktelenné válik a hajón végzett kormeghatározási vizsgálat” – húzta alá a szakember közleményében.
