A permafroszt, vagyis az állandóan fagyott talaj üledékeiben megőrzött és a hajdani állatok maradványaiból nyert DNS-mintákat tanulmányozó tudósok azt fedezték fel, hogy a jégkorszak gigászai leginkább a térséget hajdan borító, magas fehérjetartalmú virágos növényekkel táplálkoztak. A drasztikus éghajlatváltozás azonban óriási pusztítást végzett a vadvirágok – napraforgó, lóhere – között, helyüket pedig átvették a fűfélék és a cserjék, amelyeknek nem volt olyan magas tápértéke, hogy elég lett volna a hatalmas növényevő állatok fennmaradásához – olvasható a Nature tudományos lap friss számában megjelent tanulmányban.
A vegetáció változása nagyjából 25 ezer évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer éve ért véget, ekkoriban haltak ki a mamutok és a többi nagytestű állat – írták a tudósok. Évek óta igyekeznek megfejteni, mi vezetett tömeges pusztulásukhoz, amelynek során az északi félteke nagytestű emlőseinek kétharmada kihalt.
Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem munkatársa, az ősi DNS-ek szakértője vezette a nemzetközi kutatócsoportot. Elmondta: kutatásuk eredménye igen hihető magyarázatot adott a jelenségre. Felfedezésük ellentmond annak a nézetnek, hogy az ember érkezése és féktelen vadászatai okozhatták a nagytestű növényevők kihalását. Willerslev azt nem zárta ki, hogy az ember adta meg a kegyelemdöfést néhány olyan fajnak, amely a fogyatkozó táplálék miatt már amúgy is a kihalás szélén állt.
Az Északi-sarkvidéken – mint ma az afrikai szavannákon – egykor nyüzsögtek az állatcsodák: óriás növényevő gyapjas mamutok, gyapjas orrszarvúk, lovak, bölények, rénszarvasok és tevék, ragadozó hiénák, kardfogú tigrisek, oroszlánok és rövidfejű medvék. A kutatók megpróbálták rekonstruálni a történelem előtti északi tundra növényvilágának elmúlt 50 ezer éves történetét. Szibériától Észak-Amerikáig 21 helyen vettek összesen 242 biztos kormeghatározású talajmintát a permafrosztból, és olyan genetikai maradványokat kerestek bennük, amelyek a hajdani vegetációra utalhatnak.
Az eredmény meglepte őket, mert ellentmondott annak a képnek, amely a korábbi kutatások alapján kialakult. Az eddigi tanulmányok leginkább a pollenelemzésre támaszkodtak, ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy erősen túlbecsülték a sok pollent termelő növények elterjedtségét. A genetikai elemzés ezzel szemben azt mutatta ki, hogy az 50 ezer év leghosszabb időszakában a vidék nem füves pusztaság képét nyújtotta, hanem leginkább kicsi, virágos növények borították.
