Alzheimer: előrejelezhető a kór kialakulása

Az új vérvizsgálat 90 százalékos pontossággal kimutatja, kialakul-e a betegség három éven belül.

UDM
2014. 03. 11. 6:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világon körülbelül 44 millió ember él demenciával, 2050-re számuk várhatóan megháromszorozódik. Az Alzheimer-kór már több mint egy évtizeddel a tünetek megjelenése előtt megtámadja az agyat – idézi a BBC hírportálja a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt.

Az orvosok szerint a gyógyszeres terápiák azért sikertelenek, mert a betegeket túl későn kezdik kezelni. A kórt kutató orvosok szerint ezért igen lényeges, hogy a kockázatot előre jelző tesztet dolgozzanak ki.

A Washington állambeli Georgetown Egyetem tudósai egy öt éven át tartó vizsgálat elején 525, hetven éven felüli önkéntestől vettek vérmintát. Három évvel később kiválasztották közülük azt az 53-at, akiknél Alzheimer-kór vagy enyhe kognitív zavar alakult ki, és összehasonlították a leleteiket 53 olyan résztvevőével, akik továbbra is teljes mentális egészségnek örvendtek.

Az enyhe kognitív zavar az idős embereknél a gondolkodási képességek és a memória gyakran fellépő nehézségeit takarja. A két csoport leletei között különbséget találtak tíz lipid, vagyis zsír szintjében. Amikor a többi vérmintát is elemezték, a tíz lipid értéke előre jelezhette, mekkora eséllyel lépnek fel a páciensnél mentális zavarok a következő években.

Howard Federoff, a Georgtown Egyetem Orvosi Karának neurológusa elmondta: óriási az igény a tesztre, ám mielőtt a klinikai gyakorlatban használatba vehetnék, nagyobb létszámú vizsgálatoknak kell igazolni az eredményeket. A vérvizsgálatban rejlő összes lehetőséget sem tárták még fel.

Egyelőre annyit tudnak, hogy három évvel jelezhető előre a demencia, jelenleg azonban azt kutatják, korábban is kimutatja-e a teszt a lappangó kórt. Nem világos az sem, mi okozza a vérzsírok szintjének változását, lehetséges, hogy az agyban korán bekövetkező változások miatt kialakult üledékről van szó, amely az agysejtek membránjának leépüléséből keletkezhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.