Összekapaszkodik négy társával az ELTE

Öt közép-európai egyetem – köztük az ELTE – konzorciális hálózatot hozott létre CENTRAL néven.

BuL
2014. 05. 24. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A programban a magyar intézmény mellett a berlini Humboldt Egyetem, a prágai Károly Egyetem, a Varsói Egyetem és a Bécsi Egyetem vesz részt – közölte az ELTE.

A CENTRAL hálózat célja, hogy elmélyítse és továbbfejlessze a regionális tudományos és oktatási együttműködéseket, kiaknázza a bennük rejlő tudományos potenciált, valamint új együttműködési lehetőségeket tárjon fel. A felek mindegyike szakterületének erősségét kínálja a programban, így európai szintű kiemelkedő tudományos kutatási és oktatási projektek születhetnek meg, közös kutatások és képzések jöhetnek létre.

Mezey Barna, az ELTE rektora a hálózat létrejöttéről szólva kiemelte: 450 felsőoktatási intézmény partnereként és a világ nyolc rangos egyetemi szervezetének aktív tagjaként örömmel csatlakoztak a CENTRAL-hoz. Bíznak abban, hogy a közép-európai partnerekkel kötött stratégiai szintű együttműködés segíti oktatóikat, kutatóikat az európai szintű pályázati együttműködésekben, hallgatóiknak pedig számos lehetőséget kínál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.