Az állatról emberre terjedő betegségek az utóbbi évszázadokban komoly pusztítást okoztak, akár egész falvak is elnéptelenedtek egy-egy kór miatt. Összegyűjtöttük azokat a halálos betegségeket, melyeket fertőzött állatok terjesztettek el az emberek között.
A majomhimlő egy vírusos megbetegedés, melynek első tünetei között a fájdalom és a magas láz jelentkezik, majd a beteg bőrének bizonyos részein duzzadt, lokalizált bőrkiütések alakulnak ki. A kialakult hegek idővel leesnek. A majomhimlő egy rendkívül fertőző betegség, ami leginkább távoli, esőerdőkkel körülvett vidéki területeken okoz problémákat, bár egyes szakértők szerint elég kicsi az esélye, hogy valaki megfertőződjön. A halálos vírus fő hordozóinak a majmok mellett az afrikai mókusokat tekintik. A kutatók 1970-ben fedezték fel először a betegséget a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
A SARS, más néven atípusos tüdőgyulladás egy akut emberi, légzőszervi betegség, amelyet a SARS-vírus okoz. 2002 és 2003 között világméretű járvány tört ki, melyben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlései szerint csaknem 8096 megbetegedést jelentettek. A betegek majdnem 10 százaléka halt bele a fertőzésbe. A hetek alatt szétterjedt kór a világ 37 országában pusztított, a kezdeti tünetek – láz, fejfájás, izomfájdalom – után 2-10 nappal légúti tünetek jelentkeztek: köhögés, majd tüdőgyulladás. Az atípusos influenzavírus egyik altípusa a H1N1, más nevén a sertésinfluenza is.
A HIV vírus az afrikai zöld majomról került át az emberre, Afrikában már a 60-as években okozott szórványosan megbetegedéseket. A járvány valószínűleg a nemzetközi migráció következtében tört ki. A HIV egy fertőző vírus, az AIDS betegség kórokozója, mely a retrovírusok közé tartozik. Az immunrendszert támadja, évek alatt teljesen elpusztítja, így a szervezet védtelenné válik más betegségekkel szemben. Az első HIV-fertőzést 1985-ben diagnosztizálták Magyarországon: egy hemofíliás, vérkészítményt kapott gyermek betegedett meg.
Az ebola egy nagyon agresszív filovírus. Fertőzése magas lázat, kiterjedt külső és belső vérzést okoz. A ma ismert legvirulensebb emberi kórokozó, a mortalitása 50-90 százalék körüli. Az első kitörés 1976. augusztus 26-án történt Yambukuban, mely egy kis falu a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, és a közelében található az Ebola folyó (innen kapta a betegség a nevét). Mostanra a mutációk miatt öt különböző típusát tartják számon a vírusnak (Zaire, Szudán, Reston, Elefántcsontpart, Bundibugjo). Afrikában eddig már legalább tíz ebola járvány volt, de biztosra vehető, hogy a betegség folyamatosan jelen van a kontinensen.