Antidepresszánsként hatnak a számítógépes játékok

A szürkeállományt serkentő számítógépes játékok legalább ugyanolyan hatásosak az időskori depresszió ellen, mint a gyógyszerek – állítja egy új kutatás.

2014. 08. 06. 9:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai és kínai kutatók olyan 60 és 89 év közöttieket vizsgáltak, akiken nem segítettek az antidepresszánsok. Miután négy héten át olyan számítógépes játékokat játszottak, amelyek a szellemi erőnlétet növelték, az idős résztvevők felélénkültek.

A számítógépes programokat úgy fejlesztették ki, hogy teszteljék azt az elméletet, miszerint az öregedő agy intenzív gyakorlás révén regenerálódhat, visszanyerheti az elveszített tanulási és emlékezési funkcióit és javulhatnak döntési folyamatai – ezek pedig mind megakadályozhatják a depressziót.

Korábbi tanulmányok kiderítették, hogy az intellektuális képességek csorbulása csökkentheti az antidepresszánsok hatékonyságát. Az amerikai és kínai kutatók négyhetes számítógépes vizsgálatában tizenegyen vettek részt. A szakértők tesztelték a program után a tesztalanyok intellektuális képességeinek és depressziójának változásait. Adataikat aztán összehasonlították egy 33 fős, olyan idős emberekből álló csoportéval, akiknek antidepresszánst adtak.

Az eredmények szerint a számítógépes terápia ugyanolyan hatásos volt a depresszió ellen, mint az Escitalopram nevű gyógyszer, de 12 helyett már négy hét után – írják a kutatók a Nature Communications című szaklapban kedden megjelent tanulmányukban.

A résztvevők 72 százalékánál egyenesen visszafejlődött a depresszió – fogalmazott Sarah Morimoto, a New York-i Geriátriai Pszichiátriai Intézet munkatársa.

A tudósok ugyanakkor beismerik, hogy eredményeik további vizsgálatra szorulnak többek között a tesztcsoport kis létszáma miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.