Veszélyben vannak az afrikai elefántok

Az illegális vadászat mértéke az elefántcsont feketepiaci árával együtt emelkedik.

MA
2014. 08. 20. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Coloradói Állami Egyetem George Wittemyer vezette kutatócsoportja egész Afrikában számba vette az elefántállománnyal kapcsolatos adatokat és azt, hogy milyen okok játszottak közre az elhullott példányok pusztulásában.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerzői egybevetették a helyi adatokat a régiókon átívelőkkel, és megvizsgálták többek közt a kenyai Samburu Nemzeti Parkban talált elefánttetemeket, hogy  megbecsüljék, hány példány pusztult el természetes okokból és hány orvvadászok által. Ezeket az adatokat aztán a teljes afrikai populációra vonatkoztatva használták fel.

Míg 1998 és 2008 között az afrikai elefántok átlagosan 0,6 százalékát ölték meg az orvvadászok, azóta ez a szám nagymértékben emelkedett. A számítások szerint a csúcsot 2011-ben érte el az illegális vadpusztítás: ekkor az elefántok nyolc százalékával végeztek, ami körülbelül 40 ezer állatot jelent.

A kenyai Samburu Nemzeti Parkban a 2009 és 2012 közötti négy évben az elefántok majdnem 21 százalékát ölték meg – írták a kutatók, akik szerint különösen Afrika középső és keleti részeit sújtja az orvvadászat.

Wittemyer arra figyelmeztetett, hogy az illegális elefántvadászat annyira megtizedelte a vadak számát, hogy fennmaradásuk veszélyben van. Az orvvadászat mértéke az elefántcsont feketepiaci árával együtt emelkedik – hívták fel a figyelmet. A tudósok szerint az állatgyilkolást csak a kereslet, mindenekelőtt a kelet-ázsiai igények visszaszorításával lehetne korlátozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.