Veszprémben és Nyíregyházán is készülnek a Kutatók éjszakájára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Izgalmas témákat érintenek a veszprémi és a nyíregyházi egyetemeken a Kutatók éjszakáján.

kn
2014. 09. 24. 4:42

A Jármű- és Mezőgazdasági Géptani Tanszéken a növénytermesztés és a motorok témakörét járják körbe az előadók, a Közlekedéstudományi és Infotechnológiai Tanszéken pedig a korábbi években is nagy érdeklődést kiváltó repüléstechnikai bemutatót tartanak az interaktív szimulátoron. Bemutatkoznak az intelligens robotok, lesz hegesztéstechnikai bemutató, valamint előadásokat hallhatnak az érdeklődők az energiaültetvényekről és a gyártástechnológiáról.

A Kutatók éjszakája keretében megnyílik az élelmiszer-laboratórium és az elektronmikroszkóp-labor, a kevésbé tudományos érdeklődésű látogatók számára helyesírási kalandtúra indul, de tanulmányozhatók lesznek a vonuló madarak, valamint az antropológus munkájába és a tízujjas gépírás rejtelmeibe is bepillanthatnak a résztvevők.
A rendezvény keretében a Hajdúnánási Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábor kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

A rekordkísérlet lényege – amely egyben egy fizikai-hangtani kísérlet is –, hogy a pénteki Punnany Massif-koncertre érkező közönség egy egyszerű PVC-cső segítségével eljátssza Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételét, az Örömódát. A fizikai-hangtani kísérlet alapötletét az Ericsson-díjas Nagy Anett, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium fizika szakos tanára adta.

A rekordkísérlet mellett az Ericsson Magyarország Irinyi József utcai K+F központjában a közönség 16 órától olyan infokommunikációs bemutatókat tekinthet meg, amelyeket eddig csak a nagy nemzetközi technológiai kiállításokon mutattak be. Az egyik bemutatón például egy markológépet lehet hálózaton keresztül, távolról irányítani, valamint olyan technológiákat is láthatnak az érdeklődők, amelyek az emberi testet adathálózat részeként használják.

A programokat 3D nyomtatás, polgári repülésszimuláció, önjáró autó, drónreptetés és marsjáró-irányítás is színesíti. A Budapesti Műszaki Egyetemmel (BME) való együttműködés részeként a látogatók kipróbálhatják, hogy milyen okostelefonnal gombfocizni, megnézhetik a beszélő robotot és saját felvételt készíthetnek a Keleti pályaudvar hangjával. Az Öveges tanár úr utódai elnevezésű program keretében Ericsson-díjas fizikatanárok mutatják be kedvenc kísérleteiket.

A rendezvényen bemutatkoznak az ifjúsági tudományos és innovációst ehetségkutató verseny győztesei is: lesz többek között elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó, mikrokontrolleres fűtésvezérlés, internetes zár és Solo kártyajátékot játszó Lego NXT robot is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.