Ismét kitárja kapuit Róma egyik ókori csodája

Vasárnaptól hétvégenként ismét látogatható lesz Néró császár Aranypalotája, a Domus Aurea.

BK
2014. 10. 26. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korlátozott újranyitás célja, hogy pénzt szerezzenek a felújítás folytatásához. A hatóságok négy év alatt 12 millió eurót költöttek a helyreállítására, és a következő négy évben további 31 millió euróra lenne szükség a munka teljes befejezéséhez.

– Igyekszünk összekapcsolni kulturális örökségünk védelmét annak hasznosításával – mondta pénteken Dario Franceschini kulturális miniszter, aki a „munkaterület” hétvégi megnyitását az első jelentős lépésnek nevezte ahhoz, hogy az Aranypalotát visszaadják „a világnak, a turistáknak és a rómaiaknak”.

A Domus Aurea idén már a második római műemlék, amelyet helyreállítás közben megnyitnak a turisták előtt: a Trevi-kutat, illetve annak 2,2 millió euróba kerülő felújítását ideiglenes gyaloghídról nézhették meg közelről az érdeklődők.

A római birodalom egyik csodájának tartott Aranypalotát 64-ben Néró császár építtette a város egy részét elpusztító tűzvész után. A latin nevén Domus Aurea a Colosseum szomszédságában állt. Néró halála után a 16 ezer négyzetméteres, kertekkel övezett palota tulajdonos nélkül maradt: a termeiben sorakozó műkincseket széthordták, a földdel feltöltött épületre Traianus császár fürdőt emelt. Az évszázadok során elfelejtett Aranypalotát a reneszánsz idején fedezték fel ismét: a festő Raffaello és Michelangelo a Domus Aurea falait borító freskókon tanulmányozta az antik festészetet. Raffaello a mennyezeten át kötélen ereszkedett le a római palotába, amelyről kezdetben azt hitték, hogy barlang.

A feltárt Domus Aureát 2000-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, de a gyakori omlások miatt 2005-től nem volt látogatható. A műemlékvédelmi hatóságok szerint a palota teljes restaurálása 2018-ra készül el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.