Miniatűr gyomrot alkottak felnőtt őssejtekből

Először alkottak miniatűr, az emberihez hasonló gyomrot felnőtt őssejtekből amerikai tudósok kutatási célra.

UDM
2014. 10. 31. 4:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A laboratóriumban növesztett modell valójában háromdimenziós szövetdarab, mely gyógyszerészeti kutatásokat szolgál, segítségével olyan betegségek kialakulását lehet „kémcsőben” tanulmányozni, mint a gyomorfekély és a gyomorrák különböző fajtái.

Az emberi szerv mesterséges, mintegy három milliméter átmérőjű „vázlatát” James Wells, a cincinnati gyermekkórház munkatársa által  irányított kutatócsoport készítette el, tanulmányuk a Nature tudományos lap legfrissebb számában jelent meg.

A „minigyomor” mind működésében, mind felépítésében hasonlít az emberi szervhez, még gyomorbaktériumok is tenyészhetnek benne.

A gyulladás, a gyomorfekély és a gyomorrák a világ népességének körülbelül 10 százalékát sújtja, az esetek mintegy felében kialakulásukat a Helicobacter pylori nevű baktérium okozza, mely képes a gyomor belsejében megélni.

Állatokkal azért nem lehet modellezni ezeket a kórokat, mert az ő anatómiájuk nagyon eltér az emberitől, megbízható tudományos kutatásokat nem lehet rájuk alapozni. Ennek a kutatási akadálynak a legyőzésére akarták megalkotni az amerikai tudósok az emberi gyomorszövetet.

Felnőtt pluripotens őssejtekből indult a tenyésztés, ezekből a sejtekből bármilyen speciális sejt kialakulhat a megfelelő környezetben. Az alkalmazott módszerrel a szükséges szövetek többségét sikerült kitenyészteni. A végeredmény egyfajta háromdimenziós, miniatűr szerv lett, melyet az igazi gyomrot alkotó sejttípusok építenek fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.