Újjáépítenek egy háromszáz éve elsüllyedt francia hajót

A 16,5 méter hosszú La Belle-t 1684-ben bocsátották vízre, és két évvel később süllyedt el a Mexikói-öbölben.

2014. 10. 28. 8:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A régészek reményei szerint az üvegburkolatba kerülő hajótestre felmászva az embereknek olyan érzésük lesz, mintha a háromárbocos fedélzetén sétálnának.

A Bullock Texas Állami Történelmi Múzeum La Belle-projektjében részt vevő Jim Bruseth és régésztársai a hét végén kezdték el összerakni a hajó maradványait. Az austini intézmény látogatói beleshetnek a munkálatokba, és kérdezhetik a szakembereket a részletekről.

A régészek a tervek szerint jövő tavasszal végeznek az összerakással. „Miután elkészültünk a vázzal, az egész úgy fog kinézni, mint egy hatalmas partra vetett bálna csontváza” – mondta Peter Fix, a szerelőcsapat egyik tagja, a Texasi A&M Egyetem tengeri régészeti és megóvási központjának vezető munkatársa.

A La Belle roncsait 1995-ben fedezték fel 3,5 méteres mélységben, majd elkezdődött a feltárás és a kiemelés hosszadalmas munkája, amely során először gátat építettek a helyszín köré. Miután kiszivattyúzták a vizet, a régészek majdnem két méter vastagságú iszaprétegtől szabadították meg a csaknem teljesen ép hajótestet. A maradványokat 2012-ben az egyetemre szállították, ahol fagyasztásos szárítási módszerrel konzerválták a több száz tölgy- és fenyőgerendát, a faanyagból mínusz 60 fokon fagyasztották ki a vizet.

Az összeszerelést követően a hajótest üvegkabinszerű burkolatot kap, hogy a múzeum látogatói felsétálhassanak a fedélzetre és beleshessenek a hajótestbe, valamint a rakodótérbe. A múzeum La Belle-nek szentelt tárlatán a hajóról előkerült ágyúkat, fegyvereket, lőszert, konyhai edényeket, építőanyagokat és apró dísztárgyakat, köztük csengettyűket és tükröket is szemügyre vehetnek az érdeklődők.

A hajó 1686-os elsüllyedése véget vetett a Texas meghódításával kapcsolatos francia reményeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.