Magyar kutatók küzdenek a nemzetközi csapatban

Biológusok és ökológusok évtizedek óta tanulmányozzák a nádpusztulást.

A nád a vizes élőhelyek, a part menti zóna fontos része. Biológusok és ökológusok évtizedek óta tanulmányozzák a nádpusztulást, amely az 1960-as évek óta Európa számos vizes élőhelyét érinti.

Heiko Balzter, a Leicesteri Egyetem földrajz tanszékének professzora, Dimitris Stratoulias, az angliai egyetem PhD-hallgatója, valamint Tóth Viktor és Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) tudományos munkatársai távérzékeléssel vizsgálták Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton nádasait.

A műholdakon és repülőgépek fedélzetén elhelyezett képalkotó spektrométerek felhasználásával hiperspektrális adatokat gyűjtöttek a balatoni nádról, és ezeket összevetették a terepen mért élettani adatokkal – ismertette a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő hírportál a Leicesteri Egyetemre hivatkozva.

„A nádasok állapotának feltérképezése az általunk használt módszerrel sokkal pontosabb, mint más hasonló eljárások. A levélszintű hiperspektrális és élettani adatok segítenek feltérképezni a károsodás mértékét” – idézte a honlap Heiko Balzter professzort.

A hiperspektrális távérzékelés alapelve, hogy a növényekről visszaverődő és az érzékelőbe jutó fényt több száz keskeny, egymáshoz közeli sávra bontva detektálja. Az így kapott színképből, a fény forrásának egyfajta „ujjlenyomatából” értékes információ szűrhető le a megfigyelt növényzet típusáról, fejlettségi és ökológiai állapotáról.

Tóth Viktor, az MTA BLI Hidrobotanikai Osztályának tudományos főmunkatársa a MTI-nek elmondta: „a terepi munka egyik nagy kompromisszuma a mintavételek időigényességéhez kapcsolódik: vagy kevés helyen tudunk sok adatot gyűjteni, vagy sok helyen keveset. A távérzékelés nagy előnye, hogy megfelelő háttérkalibrálások után tágabb kitekintést adhat egy nagyobb rendszerről, vagyis akár az egész Balaton nádasának 12 négyzetkilométeréről kaphatunk ökológiai információt. Így a távérzékelést használtuk fel, hogy növényélettani paraméterek területi változatosságát határozzunk meg és ezzel közelebb jussunk a nádpusztulás okaihoz”.

„Rengeteg tényezőtől függ, illetve térben és időben erősen változó a balatoni nádpusztulás mértéke. Alapvető a vízszint: ha sokáig stagnál, a növényzet az adott szinthez alkalmazkodik. A Balaton vízszintje 2000 és 2004 között nagyon alacsony volt, ehhez a nád is alkalmazkodott, és elkezdett terjedni. A nádas 2000–2004 között a déli parton akár 30 métert is terjedt, ami elég drámai változást jelentett. De az egész Balatonra kivetítve is ebben az időszakban a nádas terjedése hat méter volt, ami évi 1–1,5 méter jelent. 2004 után a közvélemény és a sajtó nyomására a vízügyi hatóságok – elkerülendő az újabb alacsony vízállást – megemelték a tó vízszintjét, és a Balatonban tartalékoltak vizet. E mögött semmiféle ökológiai megfontolás sem volt, az élővilág szempontjából az alacsony vízszint nem kedvezőtlen. A magasabb szintre rekreációs-turisztikai okokból volt szükség” – magyarázta a kutató.

A nádpusztulás a hetvenes években kezdődött Magyarországon: akkor a Balatonban 18 négyzetkilométer nádas volt, a kilencvenes évekre a nádasok területe 11 négyzetkilométerre esett vissza. A nádpusztulás ezen intenzív időszakában a Balatonnak voltak olyan területei, ahol 40-60 méteres nádsávok tűntek el. Az elmúlt húsz évben a nád területe nem nagyon változott: voltak időszakok, amikor a nád pusztult, és voltak olyanok, amikor terjedt, sőt ezt bonyolítják még egyes területi sajátosságok is – pontosította a kutató.