Elsőként három majom agyát kapcsolták össze a kutatók, ezzel téve lehetővé az állatok számára az együttműködést – adta hírül a The Guardian. Három rhesusmajom agyát csatlakoztatták egy számítógéphez, melynek képernyőjén egy robotkar animált mása jelent meg. Az állatok agyának a mozgással kapcsolatos területeire elektródokat vezettek, a gondolatok szinkronizálásával pedig a majmok képesek voltak mozgatni a kart, hogy elérjék céljukat. Ha sikerrel jártak, a kutatók gyümölcslével jutalmazták őket – részletezte a newscientist.com. Ezután egy kicsit trükkösebb feladatok következtek, például minden majom csak egy bizonyos dimenzióban irányíthatta a kart, ám az állatok így is képesek voltak közösen dolgozni céljuk elérése érdekében.
Miguel Nicolelis, a Duke Egyetem kutatója, egyben a kísérlet vezetője már korábban is részt vett egy agy-számítógép interfész fejlesztésében, melynek segítségével lebénult és amputált végtagú emberek közvetlenül szabályozhatták művégtagjaikat, illetve mesterséges külső vázaikat. Legújabb eredményei klinikai előnyöket jelenthetnek az agyi rehabilitáció területén, és – a kutató jóslata szerint – megnyithatják az utat az „organikus számítógépek” előtt azáltal, hogy állatok agyát kapcsolják össze a problémamegoldás érdekében.
A fenti kutatásban a majmok agyát egy számítógéphez csatlakoztatták, nem pedig a másik állatéhoz – azonban a második kísérletsorozatban már a közvetlen összeköttetés is megvalósult. Ez esetben négy patkány agyának mozgásszabályozással kapcsolatos régióiba ültettek két-két elektródot, melyekkel stimulálták az agyat, illetve rögzítették a tevékenységet. Ezt követően a kutatók mind a négy rágcsáló agyába elektromos impulzusokat küldtek, és jutalmat adtak, ha sikerült a szinkronizáció. A küldött információk a hőmérsékletre és a légköri nyomásra vonatkoztak, az állatok pedig képesek voltak összesíteni ezeket az adatokat, és együttesen megjósolni, hogy esni fog-e a szimulált eső vagy nem.
Ezután egy kicsit trükkösebb feladatok következtek, például minden majom csak egy dimenzióban irányíthatta a kart, ám az állatok így is képesek voltak közösen dolgozni céljuk elérése érdekében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!