Melanóma: az uv-a nem csak napon gyilkolja a bőrt

Árnyékba vonulás után is árt, ráadásul a szőkék bőrében károsabban bomló melanin termelődik a hatására.

SzE
2015. 07. 30. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uv-a-sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását – ismerteti a Yale Egyetem kutatócsoportjának eredményeit Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem klinikájának professzora. Mint mondja, egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták e sugárzás ártalmas voltát, illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést.

A napsugárzás nagyobb részben uv-a-, csak 5-10 százaléka az uv-b-sugárzás. Eddig utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, tudott volt, hogy az uv-b hatására módosul a sejt dns-e, a mutáció pedig bőrtumorért lesz felelős.

A Science folyóiratban megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az uv-a hatására potenciálisan rákot előidéző anyagcseretermékeket létrehozva alakul át. Ráadásul ezek a károsító folyamatok a sugárzás megszűnése után is folytatódnak. Vagyis míg az uv-b káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak, és elindul a szervezet regenerálódása, addig az uv-a-nál a romboló hatás még órákig tart. Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat – magyarázza Wikonkál.

A kutatásból kiderült az is, hogy miért a világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben. Ennek oka, hogy az ő szervezetükben nem a szokványos melanin, az eumelanin termelődik, hanem az úgynevezett phaeomelanin. Utóbbi a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban még ártalmasabb módon bomlik le: olyan reaktív oxigéngyökök alakulnak ki belőle, melyek segítik a rák kialakulását. Emiatt kiemelten fontos, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek a napon, még jobban védjék bőrüket, a szoláriumot pedig mindenképpen kerüljék.

A professzor véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is hozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.