Nem kérnek a harci robotokból

Az önműködő, „autonóm” harci robotok bevetése ellen emelt szót tudósok egy csoportja, a jövő Kalasnyikovját látják bennük.

MTI
2015. 07. 28. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Intelligens drónok, amelyek definiált kritériumok alapján önállóan képesek emberek megölésére, már néhány éven belül elérhetőek lehetnek. Az autonóm fegyverrendszerek azonban könnyen terroristák és diktátorok kezébe kerülhetnek, célzott gyilkosságokra és etnikai tisztogatásokra is alkalmazhatják őket. A mesterséges intelligenciával rendelkező fegyvereket ezért be kell tiltani – áll a csaknem kétezer szakértő, többek között Stephen Hawking asztrofizikus, Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója és Noam Chomsky amerikai nyelvész által is aláírt nyílt levélben.

„A mesterséges intelligencia eljutott egy olyan pontra, ahol az ilyen rendszerek bevetése nem évtizedek, hanem csupán évek kérdése. A számítógépek irányította háborús eszközök fegyverkezési versenyét meg kell akadályozni” – fejtették ki a kutatók, akik felhívásukban azt is közölték, nem akarnak részt venni ilyen rendszerek kifejlesztésében. Véleményük szerint miután ezeket a fegyvereket kidolgozzák, csak idő kérdése, hogy megjelenjenek a feketepiacon és terroristák kezébe kerüljenek.

A tudósok nyomatékosították: nem az ember irányította harci robotok ellen foglalnak állást, amelyeket például az Egyesült Államok is bevetett már terroristák elleni harcban.

Az úgynevezett gyilkos robotok védelmére kelő vélemények szerint a harcmezőkön életeket is menthetnek az önműködő eszközök.

A tudósok felhívásukat a Buenos Airesben rendezett, a mesterséges intelligenciával foglalkozó nemzetközi konferencia alkalmából tették közzé Londonban. Úgy vélik, ha bármelyik vezető katonai hatalom előrehalad az önműködő fegyverek kidolgozásában, „elkerülhetetlenné válik a globális fegyverkezési verseny, az pedig ahhoz vezethet, hogy az autonóm fegyverek válhatnak a jövő Kalasnyikovjaivá”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.