Erdélyben lehet a Föld megmentésének kulcsa?

Károly brit herceg szerint az emberek kihasználták a természetet, ám nem adtak cserébe semmit.

FB
2015. 08. 05. 10:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 65 éves brit trónörökös erdélyi birtokáról adott interjút a BBC Radio négyes csatornáján futó mezőgazdasági műsornak. Szerinte Erdélyben – ahol azt követően vásárolt területeket, hogy húsz éve elbűvölte a táj – fenntartható módon művelik meg a földeket.

Károly herceg úgy véli, hogy gazdasági értéket kell tulajdonítani mindennek, amit a természet adott nekünk, ebből a szempontból az emberiség csak elvett a természettől és nem adott cserébe semmit. „Úgy hisszük, hogy nincs közünk a természethez, mintha más dimenzióban lenne – idézi a Daily Mirror Károly herceg úgy hiszi, Erdélyben van a bolygó megmentésének kulcsa című cikke a trónörököst, aki szeretné, ha unokái is élvezhetnék a környezetet.

Elmondása szerint Erdélyben kézi kaszával dolgoznak, csak egy-két tehenet tartanak portánként, és lovas kocsikat használnak. Úgy véli, hogy ezek az „ősi életformák” fenntartandók, míg a gépesített nagybirtokok nem. Károly herceg saját bevallása szerint még nem tett eleget a természet megóvásáért, ezért is épített ki mintagazdaságokat Angliában és Erdélyben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.