Menet közben tölthetik a járműveket Nagy-Britanniában

A technológia költséghatékonysága azonban megkérdőjelezhető.

MA
2015. 08. 14. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vezeték nélküli töltés adta lehetőségekre korábban más országok is felfigyeltek, 2013-ban például a dél-koreai Gumiban egy 12 km-es kísérleti útvonalon, speciális berendezések alkalmazásával tették lehetővé a technológia alkalmazását – írja a BBC.

Az úttest alá elektromos vezetékeket fektettek, melyekkel elektromágneses mezőket alakítottak ki, a buszok alján pedig egy tekercset helyeztek el, mely menet közben is képes átvenni – és elektromos árammá alakítani – az energiát.

Tavaly a nagy-britanniai Milton Keynes korlátozottan használni kezdte a rendszert, mely magába foglalja a vezeték nélküli töltést biztosító lemezek beépítését is.

Stuart Thompson, a Highways England szóvivője elmondta: legkésőbb 2017-ig „off-road”, vagyis nem közúti vizsgálatokat tartanak majd. A megvalósítás még igen korai szakaszában van, meg kell határozni például, hogy pontosan hol legyenek a vizsgálatok – tette hozzá. A cél, hogy körülbelül 18 hónap tesztelés után döntsenek arról, megkezdjék-e a technológia alkalmazásával kapcsolatos tárgyalásokat.

Az, hogy út közben töltsék fel az elektromos járműveket, izgalmas lehetőségeket ígér – emelte ki Andrew Jones brit közlekedési miniszter. Mint mondta, továbbra is vizsgálják annak a lehetőségét, hogyan lehetne javítani az utazási körülményeken, valamint hozzáférést biztosítani az alacsony károsanyag-kibocsátású járművekhez a családok és a vállalkozások számára.

A Cardiff Business School’s Electric Vehicle Centre of Excellence igazgatója, dr. Paul Nieuwenhuis továbbra is szkeptikus. „A költség lesz a legnagyobb probléma, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy megéri” – vélekedett a szakember, hozzátéve: egyre nagyobb teret kap az akkumulátoros technológia, így nem egyértelmű, hogy szükség van-e erre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.